Belföld

Ki akarták rabolni, de a talpraesett 94 éves asszony nem hagyta magát

A Siófoki Járási Ügyészség felfegyverkezve, a bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás kísérlete miatt két héttel az elkövetés után már vádat is emelt azzal a 22 éves balatonszabadi férfival szemben, aki erőszakkal akarta megszerezni egy idős asszony értékeit.

A férfi az egyik februári délelőtt feszítővasat, csavarhúzót és munkáskesztyűt vett magához, majd egy Zamárdiban lévő családi házhoz biciklizett. Azt feltételezte ugyanis, hogy az ott élő idős asszonytól nagyobb értékeket tud majd zsákmányolni.

A fiatalember befeszítette a földszinti ablakot, majd bemászott az ingatlanba. A nappaliban azonban találkozott a védekezésre csak korlátozottan képes, vékony testalkatú asszonnyal, akit megragadott, majd pénzt követelt tőle.

Hogy a követelésének nyomatékot adjon a csavarhúzót az idős asszony torkához szegezte. Az asszony segítségért kiabált. A fiatalember befogta a száját, majd a ruhájánál és kezénél fogva az emelet felé kezdte vonszolni. Az idős asszony kitartóan ellenállt és folyamatosan segítségért kiabált, ezért a férfi inkább a menekülés mellett döntött.

Az idős asszony segélykiáltásait a szomszédok is meghallották, így üldözőbe vették az előbb kerékpárral, majd futva menekülő férfit, és a siófoki rendőrök érkezéséig feltartóztatták.

A Siófoki Járási Ügyészség hét év fegyházat kért a férfira. Az ügyészség az idős asszony kímélete érdekében indítványt tett arra is, hogy a bírósági mellőzze a személyes jelenlétét igénylő eljárási cselekményeket.

Címkék: zamárdibűnügy

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.