Belföld

Márciusban befagyott a pártok támogatottsága

Legnagyobbat a pártnélküliek tábora nőtt, de a Fidesz fölénye tetemes.

A ZRI Závecz Research Intézet legfrissebb, március közepén végzett reprezentatív közvélemény-kutatása szerint alig változtak a pártpreferenciák.

A Fidesz támogatottsága 31 százalékos, ez statisztikai értelemben lényegében azonos az előző két hónapban mérttel (32%). A Jobbik esetében is enyhe csökkenő tendenciába illeszkedő a változás, februárban 10, most 9 százalék állt a párt mögé. Az MSZP és a Demokratikus Koalíció táborának mérete most sem változott, az előbbi ősz óta a választók 7, utóbbi 5 százalékára számíthat.

Öt százalék alatt

A Momentum az elmúlt hónapokban 3-4 százalékon ingadozott, februárban az alacsonyabb, most a magasabb értéken található a szavazótábor nagysága. Az LMP mozdulatlan, csaknem fél éve 3 százalékon áll. A Kétfarkú Kutyapárt tábora is kisebb lett, ezúttal 1 százalékos. Ugyanezen a szinten áll a Mi Hazánk Mozgalom és a Párbeszéd is.

A pártnélküliek aránya emelkedett, 33-ról 36 százalékra.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz 50 százalékos, tetemes az előnye. A Jobbiknak 14, az MSZP 13 százalékos a támogatottsága. Az elkötelezett választók 9 százaléka voksolna a DK-ra, 5 százaléka a Momentumra. Az LMP-t 4 százalékos, a Mi Hazánk Mozgalom 2 százalékos, a Párbeszéd és a Kétfarkú Kutyapárt 1-1 százalékos.

Így állnak az EP-kampány előtt

A ZRI Závecz Research Intézet szerint három hónappal az európai parlamenti választás előtt elég stabilnak tűnnek a támogatottsági adatok. A kampány még alakíthat ezen, de a mostani eredmények alapján biztosnak látszik, hogy a Fideszen kívül a Jobbiknak, az MSZP-Párbeszéd listájának, valamint a DK-nak van a legnagyobb esélye képviselőket küldenie az európai parlamentbe.

A Momentumnak az elmúlt fél évben a biztos pártválasztók körében elért 4-5 százalékos eredményei is magukban hordoznak egy esetleges mandátumot. Elképzelhető az EP-képviselet megszerzése az LMP esetében is, bár a párt eredményei elmúlt hat hónapban valamivel alatta maradnak a küszöbértéknek.

Ilyan állandósult erőviszonyoknál kisebb a valószínűsége, hogy új szavazók tűnnek fel május végéig a pártoknál, az eredmény inkább attól függhet, mennyire sikerül a részvételi kedvet növelniük, a meglévő támogatóikat aktivizálni.

Jelenleg a Demokratikus Koalíció tábora a leginkább elszánt, 72 százalékuk biztosan elmenne egy mostani parlamenti választásra. Az MSZP hívei is elég eltökéltek, márciusban 68 százalékuk jelezte, hogy mindenképpen voksolna. A Fidesz táborának 64 százaléka menne szavazni, a Jobbik támogatóinak 57 százaléka. A sikerhez a legnagyobb mozgósításra a Momentumnak és az LMP-nek van szüksége, hiszen jelenleg mindkét párt szimpatizánsainak 48 százaléka aktív.

A magyar választók aktivitási szintje jelenleg 46 százalékos, a múlt hónaphoz képest valamelyest, 3 százalékponttal kisebb lett. Azok, akik részvételi szándékuk mellett pártpreferenciával is rendelkeznek, a választásra jogosultak 38 százalékát teszik. Ez az arány is csökkent valamelyest, a múlt hónapban 40 százaléknyian voltak biztos szavazó pártválasztók.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik