Belföld

Orbán Viktor megnevezte a Fidesz bölcseit

A háromfős testületbe két nő is bekerült.

Orbán Viktor az Európai Néppárt kompromisszummal zárult politikai ülése után nemcsak a tárgyalás eredményét értékelte, hanem azt is elárulta, hogy ők is létrehozták a maguk „bölcsek tanácsát”.

Miután a Európai Néppárt fölkért három bölcs embert (Wolfgang Schüssel, Herman van Rompuy, Hans-Gert Pöttering) a jogállami ügyek vizsgálatára, a Fidesz úgy döntött, megvárja a jelentésüket, utána ismét leül a néppárttal.

Orbán letette a fegyvert. És a Néppárt is
A miniszterelnöknek sokkal fontosabb a néppárti tagság, mint gondoltuk, a Néppártnak pedig fontosabb a magyar kormánypárt, mint gondoltuk.

Ugyanakkor a Fidesz is fölállította a „három bölcs” bizottságát, amit Novák Katalin vezet.

A testületnek tagja lesz Varga Judit, aki a kormányban az európai ügyekkel foglalkozik és Szájer József.

Ez a mi három emberünk,

aki tárgyal a néppárt által delegált három emberrel – közölte Orbán Viktor. A Fidesz tőlük vár egy jelentést az EP-választás után arról, miként alakítsa viszonyát az Európai Néppárttal, van-e ott helye.

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik