Belföld

Még a héten kiadják a portugáloknak a Cristiano Ronaldo szexbotrányát kiteregető hekkert

Még a héten kiadják magyar hatóságok a portugáloknak a Cristiano Ronaldo szexbotrányát kiteregető hekkert. A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis elutasította Pinto és védője fellebbezését, és helybenhagyta az elsőfokon eljáró Fővárosi Törvényszék ítéletét.

Mint arról korábban beszámoltunk Budapesten fogták el a közelmúlt legnagyobb futball-botrányainak kirobbantásában főszerepet játszó Football Leaks honlap portugál tulajdonosát, szerkesztőjét, Pintot.

A Football Leaks keretében nyilvánosságra hozott, illetve egyes médiumokkal megosztott titkos dokumentumai alapján robbant ki többek közt az elmúlt évek legnagyobb visszhangot kiváltó botránya, Cristiano Ronaldo nemi erőszak ügye is. A német Spiegel cikkében megfogalmazott állítások főként az ötszörös Aranylabdás portugál futballsztár, és az általa a vád szerint megerőszakolt modell, Kathryn Mayorga titkos peren kívüli egyezségén alapultak, amit Pintónak minden jel szerint sikerült megszereznie. A 30 éves portugál férfi, aki Erasmusos hallgatóként költözött Pestre jó pár évvel ezelőtt.

Rui Pinto ellen a portugál hatóság adott ki elfogatóparancsot számítástechnikai eszközökkel megvalósított bűncselekmények, bizalmas információk kiteregetése, és zsarolás gyanúja miatt. Az elfogatóparancs szerint Portugáliában az ilyen jellegű bűncselekmények büntetési tételének felső határa 10 év börtön. Pinto nem járult hozzá az egyszerűsített átadási eljáráshoz. De élni kívánt a specialitás elvének alkalmazásával, miszerint átadása esetén a portugál hatóságok kizárólag a jelen elfogatóparancsban szereplő ügy miatt állíthatják bíróság elé.

A Fővárosi Törvényszék január 18-án elrendelte Pinto ideiglenes átadási bűnügyi felügyeletét és intézkedett az európai elfogatóparancs beszerzése iránt, ami az előírt határidőn belül meg is érkezett a külföldi hatóságtól. Az ügyészség a portugál férfi átadási letartóztatásának és átadásának elrendelését kérte.

A Fővárosi Törvényszék a portugál hatóságok által megküldött európai elfogatóparancs alapján megállapította, hogy az elfogatóparancs teljesítésének feltételei fennállnak, így elrendelte a terhelt átadási letartóztatását és átadását a portugál igazságügyi szerveknek. Az európai elfogatóparancs szabálytalanságára vonatkozó védői kifogásra reagálva a Törvényszék kiemelte, hogy a rendelkezésre bocsátott határidőben a külföldi hatóságok a jogszabályi előírásoknak megfelelő formában és tartalommal megküldték az elfogatóparancsot a Törvényszéknek, így az alapján az átadási eljárást le lehetett folytatni.

Pinto a meghallgatása során tagadta, hogy bárkit is zsarolt volna. A bíróságtól azt kérte, hogy ne adják ki a portugál hatóságoknak, mert akkor veszélyben lenne a biztonsága. Élet halál kérdésnek nevezte, hogy ne hazájában állítsák bíróság elé.

A Törvényszék szerint azonban tagállamok között a kölcsönös bizalom és elismerés elvének érvényesülnie kell. Pinto pedig az eljárás során nem tudott olyan konkrét bizonyítékot bemutatni, amely alapján megalapozottan feltehető lenne, hogy Portugáliában csorbulna a tisztességes eljáráshoz való joga vagy veszélyben lenne a testi épsége.

A Törvényszék rendelkezett a hekkertől lefoglalt informatikai eszközök portugál hatóságok részére történő átadásáról is. Mivel Pintóval szemben Magyarországon nincs folyamatban büntetőeljárás, így nincs lehetőség a tőle lefoglalt tárgyi bizonyítékok vizsgálatára és értékelésére, valamint ezek alapján történő kiválogatására sem, azokat a férfival együtt át kell adni a portugál hatóságoknak. A határozat ellen Pinto és a védője is fellebbezett.

A másodfokú bíróság szerint a törvényszék szabályosan folytatta le az eljárást és megvizsgált minden olyan körülményt, amely a megalapozott döntéshez elegendhetetlen volt. Helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az európai elfogatóparancs teljesítésének minden feltétele fennáll. A védő fellebbezésére reflektálva az ítélőtábla rámutatott arra, hogy a nemzeti elfogatóparancsnak akkor kell rendelkezésre állnia, amikor a bíróság a terhelt átadásáról dönt.

Az ítélőtábla egyetértett a törvényszék azon megállapításával is, hogy a férfi átadásával az élethez, a személyi sérthetetlenséghez, a szabadsághoz, a biztonsághoz, továbbá a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való joga nem sérül. Pinto olyan fenyegetésekről mutatott be iratokat, amelyeket magánszemélyek közösségi oldalakon intéztek hozzá, sok esetben indulatos, gyűlölködő véleményeik megfogalmazásával.

A terhére rótt cselekmények azonban nem csak Portugáliában, hanem bárhol a világon alkalmasak arra, hogy az érintett futball klubok szurkolói részéről erős indulatokat váltsanak ki, azok nem csak Portugáliában honos jogi személyek érdekeit sérthetik, mivel a sportág az egész világon kiemelkedő figyelmet élvez úgy a sportélet, mint a sportfogadás körében.Azaz Pinto az átadásával nincs kitéve az életét, személyi integritását sértő fokozottabb támadásnak.

Pinto kérte a nemzetközi jogvédelem, az úgynevezett specialitás alkalmazását, ezért az átadása előtt elkövetett, az átadása alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt nem indítható vele szemben más büntetőeljárás, nem ítélhető el, és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától.

Ha Pintot március 24-ig nem veszik át a portugál hatóságok, akkor megszűnik az átadási letartóztatása.

Kiemelt kép: Isza Ferenc / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik