Belföld

Kiderült, melyik Magyarország legboldogabb települése

Hagyományosan ezen a napon, a boldogság világnapján teszi közzé az ELTE PPK Pozitív Pszichológia Kutatócsoportja és a Jobb Veled a Világ alapítvány, a Boldogságóra program megalkotója Magyarország Boldogságtérképét. Az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja prof. Oláh Attila irányításával a Bagdi Bella vezette Jobb Veled a Világ Alapítvánnyal együttműködve 2019-ben is elkészítette Magyarország boldogságtérképét egy 6770 mintára kiterjedő sztenderdizált, pszichometriailag hiteles és validált kérdőíveket alkalmazó internetes vizsgálat eredményei alapján.  
Korábban a témában:

A ma közzétett World Happiness Report 2019-es jelentése szerint Magyarország a 69. helyről feljött a 62. helyre a világ országait a lakosaik boldogságszintje alapján rangsoroló listán.

A trend azt mutatja, hogy évről-évre emelkedik a mért boldogságszint Magyarországon. A 156 országot rangsoroló listán 2012-ben még a 110., 2013-ban 104., 2016-ban a 91., 2017-ben a 75., 2018-ban a 69. helyen álltunk.

A boldogságszint folyamatos növekedését mutatják azok a 2016 óta folyó hazai vizsgálatok is amelyeket eltérő módszertani eszköztárral az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja végez. A kutatócsoport a Boldogság Világnapjára az idén is összegezte a 2019-es Boldogságtérkép Kutatás eredményeit.

A Boldogságtérképről leolvasható, hogy mely régiókban és megyékben milyen mértékben tartják boldognak magukat az emberek. A vizsgálatban 17-89 éves férfiak és nők vettek részt (Magyarország 832 településéről, átlag életkor: férfiak=42,11, nők=42,53) a felmérés kiterjedt az élettel való elégedettség, az érzelmi, a pszichológiai, a szociális és a spirituális jóllét és a mentális egészség szintjének a megállapítására is. A vizsgálati adatok lehetőséget adtak a férfiak és a nők, a különböző életkori csoportok, a különböző családi állapotú, az anyagi jólét különböző fokán élő, a különböző iskolai végzettséggel és foglakozással bíró személyek boldogság, élettel való megelégedettség, globális jóllét és mentális egészség szintjének összehasonlítására. 2019-ben kiegészítésként arra vonatkozóan is történt vizsgálat, hogy a magyar lakosok mit tartanak a legjellemzőbb erősségeiknek. Korábban nem vizsgálták még, hogy mik a magyar férfiak és a magyar nők erősségei. A pozitív pszichológia egyik empirikusan is igazolt tétele, hogy akik az erősségeiket alkalmazva viselkednek azok eredményesebbek a boldogság elérésében. A 2019-es vizsgálat azt kívánta feltárni, hogy milyen erősségekkel bírnak a magukat nagyon boldognak valló személyek vagyis milyen erősségekkel nagyobb az esély a boldogságra Magyarországon.

Emelkedett a boldogságszintünk

A főbb eredményeket összegezve megállapítható, hogy a magyar lakosság boldogsságszintje a 2016-ban és a 2017-ben mért értékekhez képest emelkedést mutat. Férfiak esetében statisztikailag nem szignifikáns minimális növekedés tapasztalható a boldogságszint 10 fokú skálán mért értékében és a Globális Jóllét mutatóban. A férfi lakosság mentális egészség szintje is minimális növekedést mutat, az előző évekhez mért értékekhez képest. Nők esetében a boldogságszint növekedés azonban szignifikáns és a Pozitív Mentális Egészség Szintje is nagyobb mértékben javult. Nőknél a kérdőívet kitöltők 16,6%-a férfiaknál a kitöltők 14,2 %-a került a mentális egészség csúcs zónájába, a Virágzás Skálán mutatott értékek alapján. (Korábbi méréseink szerint ez 12,7 % volt).

A boldogságszint változása a korábbi mérési adatokhoz képest 2019-ben régiókként, megyékként és megyeszékhelyekként eltérően alakul. A régiók közül Észak-Alföld régióban elsősorban a Hajdú-Bihar megyéből származó adatoknak köszönhetően nőtt a boldogságszint. A korábban mérteknek megfelelően változatlanul a Nyugat-Dunántúl-i régióban a legboldogabb a lakosság és Észak-Magyarországon vallják magukat boldogtalannak az emberek annak ellenére, hogy itt is emelkedik a boldogságszint a 2017-es értékekhez viszonyítva.

Megyék szintjén jelentősebbek a változások. Heves, Hajdú-Bihar, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyében nőtt a boldogság szint, Somogy, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Fejér megyében pedig csökkent. 

A megyeszékhelyek közül Tatabánya – 2017 után – ismét Magyarország legboldogabb városa (annak ellenére, hogy itt minimálisan csökkent a boldogságszint a korábban mérthez képest). Salgótarjánban és Miskolcon emelkedett ugyan a boldogságszint a többi megyeszékhelyhez viszonyítva azonban továbbra is ez a két város foglalja el az utolsó két helyet a megyeszékhelyek boldogságszint rangsorában, Salgótarján jelentősen alacsony értékekkel. A nagyvárosok közül Győr a legboldogabb. Kecskeméten, Veszprémben, Zalaegerszegen és Szombathelyen nem szignifikánsan, de csökkent a boldogságszint, míg Debrecenben, Békéscsabán, Szekszárdon, Pécsett és  Kaposváron emelkedett  a korábban mértekhez képest.

A nők minden régióban boldogabbak

A 2019-es felmérés is azt mutatja, hogy a nők minden régióban boldogabbnak vallják magukat, és  a mentális egészség és a pszichológiai immunitás terén is jobban állnak mint a férfiak. Megerősítette az idei felmérés azt is, hogy akik gazdagnak vagy jómódúnak vallják magukat azok szignifikáns boldogabbak  és ugyancsak szignifikánsan boldogabbak a több gyermeket nevelők, az iskolázottabbak és a házasságban élők.  2019-ben is a korábbi eredményeket megerősítve a legboldogabbnak a 4 vagy annál több gyermeket nevelő férfiak és nők vallják magukat.

Változatlanul a 36-50 évesek korcsoportjába tartozó férfiak és nők boldogságszintje a legmagasabb, érdekes és a korábbiaktól eltérő eredmény, hogy 65 év fölött a férfiak fizikai állapotukról pozitívabban nyilatkoznak és boldogabbnak is vallják magukat mint a nők.

Az iskolai végzettség fokozata szignifikáns együttjárást mutat a boldogság, a megküzdő képesség, a boldogságteremtés, a mentális egészség és az élettel való elégedettség szintjével, legbölcsebbnek az egyetemi diplomával rendelkezők mondják magukat. Az új adatok fényében is megerősítést nyert az, hogy a kistelepüléseken élők szignifikánsan boldogabbak mint a városiak (ez az összefüggés azonban inkább a nők mintájában szignifikáns). Jelentős változás a 2017-es és 2018-as eredményekhez képest, hogy a köztisztviselők csoportjában a legmagasabb a boldogságszint, megelőzve a vállalkozókat.

A Budapesten élők boldogságszintje változatlanul a magyar lakossági átlag alatt van, ez a megállapítás az eredmények alapján igaz a mentális egészség és a pszichológiai immunitás vonatkozásában is.

Melyek a magyar férfiak és a magyar nők erősségei önbeszámolóik alapján?

Az erősségeket a pozitív pszichológia által kidolgozott 24 tételes erősség listával vizsgálva a magyar férfiak legjellemzőbb erősségei a következők: őszinteség, igazságosság, humor, szeretet képesség, kíváncsiság. Bevallásuk szerint legkevésbé jellemzi a magyar férfiakat a kitartás, alázat, önkontroll, céltudatosság és a bátorság. A magyar nőkre az önbeszámolóik szerint a leginkább jellemző a kedvesség, igazságosság, őszinteség, szeretetképesség és kötelességtudat. A kevésbé jellemzőként a nők az óvatosságot, az alázatosságot, a vezetői képességet, az önkontrollt és a bátorságot hangsúlyozták.

A legboldogabb és a legboldogtalanabb férfiak az optimizmus, a humor, az őszinteség és a szeretet képesség a legboldogabb és legboldogtalanabb nők pedig a szeretet képesség, a kedvesség, a hála, az önkontroll és az optimizmus erősségében térnek el egymástól szignifikánsan.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Hungarian Prime Minister Viktor Orban arrives for the European Council Summit in Brussels, Belgium, on March 22, 2019. - European leaders and English Prime Minister agreed early on March 22 a short delay to Britain's divorce from the European Union in the hope of ensuring an orderly Brexit. (Photo by JULIEN WARNAND / POOL / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.