Belföld

CDU: fel kell függeszteni a Fidesz néppárti tagságát

A szerdai néppárti ülés előtt végre megszólalt Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke a Fidesz esetleges kizárásával kapcsolatban, írja a hvg.hu a Reuters alapján.

Kramp-Karrenbauer közölte, szerinte fel kellene függeszteni a Fidesz néppárti tagságát.

Mint mondta, ez lenne a jó válasz mindaddig, amíg nem épül újra a bizalom Orbán felé.

Túl a Néppárton: Orbán azért veszíthet, mert túl sokszor nyert
Évek óta először fordul elő, hogy nem Orbán Viktor dönt arról, milyen irányba fordul a Fidesz.

Annegret Kramp-Karrenbauer az MTI szerint kiemelte, hogy a Fidesz megtette „az első, elismerésre méltó lépéseket”, amelyek azt mutatják, hogy érdemes fenntartani a párbeszédet a párttal.

Azonban ezek a lépések nem elégségesek ahhoz, hogy teljes mértékben eloszlassák a bennem is meglévő kétségeket azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz osztja-e az EPP felfogását a közös értékekről, és hogy lehetséges-e a bizalmon alapuló együttműködés a jövőben

– fogalmazott.

Jean-Claude Juncker a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a Fidesz eltávolodott a kereszténydemokrata alapértékektől, ezért már két éve javasolja, hogy zárják ki az EPP-ből.

Az EPP politikai közgyűlése szerdai brüsszeli ülésén tárgyal a Fidesz kizárására irányuló indítványokról. Az elnökség a pártcsalád alapokmánya 9. pontja értelmében javaslatot tehet a Fidesz kizárására vagy tagságának felfüggesztésére.

Gunnar Hökmark, a Néppárt svéd képviselője már korábban jelezte, hogy Orbán sokszorosan átlépte a határvonalakat, amiket a pártcsalád meghúzott számára. Hökmark szerdán Twitter-posztjában jelezte, hogy már széles körben elterjedt, hogy fel kell függeszteni a Fidesz néppárti tagságát, és szerinte ez a helyes üzenet, illetve a helyes irányba való lépés.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Focke Strangmann

Ajánlott videó

Olvasói sztorik