Belföld

Az amerikai külügyminisztérium szeme is megakadt az Elios-ügyön

Korrupció gyanúját veti fel, hogy a magyar állam előnyben részesíti a gazdasági élet bizonyos szereplőit, ráadásul a kormány és az általa felügyelt hatóságok a felelősségre vonást is akadályozzák – többek között ezt is megállapította az amerikai külügyminisztérium friss országjelentésében, amelyről az Index számolt be.

Erre a kritikára

állatorvosi lóként az Elios Zrt. ügyében megszűnt nyomozást hozták fel a lap szerint. Tiborcz István, Orbán Viktor miniszterelnök vejének neve és felelőssége azonban nem kerül elő a szövegben.

A jelentés kitér arra is, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2017 júniusában kiadott éves jelentése szerint 10 esetet vizsgáltak Magyarországon az uniós források felhasználásával összefüggésben, ennek nyomán pedig nyílt ajánlást fogalmaztak meg a helyi hatóságoknak hét esetben. Szabálytalanságokra és összeférhetetlenségre hivatkozva az EU által támogatott közvilágítási projektek ügyében az OLAF nyomozás megindítására tett javaslatot az Elios Zrt., a projektek fővállalkozója esetében. Novemberben a Legfőbb Ügyészség bejelentette, hogy nem talált bizonyítékot a bűncselekményre, ezért annak hiányában lezárták a nyomozást. Az Elios Zrt.-t érintő eljárás azóta sincs folyamatban.

Sőt: hogy a kormány elkerülje a nagyobb botránnyal fenyegető EU-s pénzfelügyeletet, hogy az eredetileg európai támogatással megvalósítani tervezett közvilágítás-beruházás számláit nem adta le Brüsszelben. A teljes számlát a magyar adófizetőkre terhelték.

Az Orbán családnak dolgozó ügyvédi iroda számláját is az adófizetők állják, nem csak az Eliosét
Az Orbán család jogi ügyeit intéző ügyvédi irodának sem kéri a magyar kormány az uniós támogatást. A magyar adófizetők állják a cechet.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik