Belföld ep-választás
Budapest, 2019. március 19.
Gréczi Zsolt, a Demokratikus Koalíció képviselõje bekiabál Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára napirend elõtti kérdésre adott válasza közben az Országgyûlés plenáris ülésén 2019. március 19-én.
MTI/Illyés Tibor

Fidesz: A Jobbik Gyurcsány karjaiban van, az MSZP meg a székelyeket románozza

Adok-kapok kedd délelőtt a parlamentben.

Kedden délelőtt napirend előtti felszólalásokkal folytatódott a parlament tavaszi ülésszaka, amely az MTI beszámolója szerint nem volt mentes a beszólásoktól.

Orbán vagy Európa

Az elnöklő Lezsák Sándor az ülés kezdetén Magyarország 1944-es német megszállásának áldozatairól emlékezett meg, ezt követően a DK-s Varju László jött, aki szerint az európai parlamenti (EP) választás a Fidesz véleményével ellentétben nem a bevándorláspárti és az azt ellenző erők küzdelme lesz, mert európai szinten nincsenek bevándorláspárti erők, ez a téma kizárólag tagállami hatáskör. Brüsszelnek nincs beleszólása a bevándorlásba, és nincs Soros-terv sem Európa muszlim bevándorlókkal való elárasztására – jelentette ki. Varju László úgy értékelt, az EP-választáson valójában az Európát támogató és az Európa-ellenes erők között folyik a küzdelem, a Fidesz pedig szeretne az „Európa-bomlasztók” élére állni.

Európa vagy Orbán – határozta meg az ellenzéki képviselő az EP-választás tétjét a DK nevében, és arra hívott mindenkit, hogy válassza Európát.

Hangsúlyozta: a DK európai egyesült államokat akar, a polgári demokráciák föderációját, míg a nemzetek Európája egy Moszkva által sugalmazott koncepció, mert egy egységesülő Európa kényelmetlen Oroszországnak.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy reagált: ha a DK kicsit és aggódna a magyar EU-s tagság miatt, akkor nem működne együtt a Jobbikkal, hiszen ez az egyetlen olyan párt, amely támogatta a kilépést az unióból a múltban. Szerinte a DK letagadja a brüsszeli bevándorláspárti terveket, holott a párt képviselői is támogatták ezeket. A betelepítési kvótát nem vették le a napirendről, migránsvízumot megszavazta az EP, a migránskártyák rendszere működik, és még több pénzt kaphatnak a bevándorlást támogató politikai aktivistacsoportok.

Fotó: Marjai János/24.hu
A Fidesz a migránskártyákról kérdezett, kapott is válaszokat, csak nem osztotta meg
A kártyákat legfeljebb fél évre kapják legális menedékkérők és szigorúan ellenőrzik a használatát.

A János kórház inkább disznóól, mint kórház

Korózs Lajos (MSZP) egészségügyről szóló negatív sajtóhíreket idézett felszólalásában, többek között arról, hogy 2020-ra egymillió ember maradhat háziorvos nélkül, 54-en mondtak fel a Honvédkórházban, a belgyógyászok és a gyermekgyógyászok között sok állás betöltetlen, illetve, hogy 26 ezer munkavállaló hiányzik az alapellátásból.

Kitért a János kórház főigazgatójának menesztésére, és úgy fogalmazott: az intézmény inkább hasonlít „disznóólra”, mint kórházra.

Egy „onkoturizmusról” szóló hírt is idézett, amely szerint románul beszélő, de magyar TAJ-kártyával rendelkező betegeket látnak el egyes intézményekben.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára visszautasította a képviselő János kórházra vonatkozó megjegyzését, valamint arra figyelmeztette: leszokhatna az MSZP arról, hogy az erdélyi székelyeket lerománozza.

Hangsúlyozta: az MSZP számára az egészségügy csak üzlet volt, amíg kormányon volt kórházakat zártak be, 16 ezer aktív ágyat szüntettek meg, 6000 egészségügyi dolgozót elbocsátottak, a megmaradóktól pedig elvettek egyhavi bért, most pedig aggódnak az ágazatért. Az államtitkár MSZP-s bekiabálásokra reagálva kitért arra is: 2010 előtt Magyarország volt az egyetlen olyan OECD-ország, ahol csökkentek az egészségügyre fordított kiadások, 2010 óta viszont a hetedik legnagyobb mértékben nőtt ez a forrás hazánkban.

Budapest, 2017. október 24.
A Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak 1898-ból származó épületei a főváros XII. kerületében. Mögötte a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar III. sz. Belgyógyászati Klinika épületegyüttese.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Az államtitkár is megerősítette a János kórház főigazgatójának menesztését
A tisztséget Takács Péter veszi át, aki eddig az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője volt.

Gyurcsány Ferenc karjaiban

Ander Balázs (Jobbik) felszólalása elején Dömötör Csabát arra kérte, ha egy DK-s felszólalásra adott válaszban is a Jobbikkal foglalkozik, akkor egyszer reagáljon arra is, hogy egykor „lelkes aktivistaként” „ott sertepertélt” a Jobbik megalakulásakor.

Ander azt mondta, hogy semennyire nem hiteles a kormány bevándorlásellenes politikája, „nettó fideszes hazugság” azt állítani, hogy a kormány hatékonyan megvédi Magyarországot a bevándorlástól. Arra hivatkozott: 2015 és 2017 között 86 ezer bevándorló jött Magyarországra, 2017-ben pedig arányosan több érkezett, „mint a kormány szerint a bevándorláspártiság non plus ultrájának tartott” macroni Franciaországba.

Úgy fogalmazott: a kormány bevándorláspárti politikája egy kommunikációs blöff, egy politikai termék.

Ha kell, ezrével adják el a letelepedési kötvényeket, hogy tízmilliárdokkal gyarapítsák az offshore-os cimborák bankszámláit, ha kell, akkor goebbelsi mélységekbe merülő, finkelsteini és birnbaumi propagandával mossák az emberek agyát.

Dömötör Csaba válaszában „reménytelen kísérletnek” nevezte, hogy a jobbikos képviselő visszautalt a 2000-es évek elejére. Ekkor a Jobbik mostani politikusai még egyetemi köröket szerveztek, ahova jobboldali fiatalokat vártak, és itt többek között fideszesek is megfordultak, hogy ezt követően egy radikális pártot alapítsanak, majd elmenjenek középre, most pedig „Gyurcsány Ferenc karjaiban” találják magukat.

Kijelentette: ha a Jobbik szerint is probléma a bevándorlás, akkor nem „fúrta” volna meg a kvótás népszavazást és az alaptörvény-módosítást. Most a Jobbik azzal a DK-val működik együtt, amely megszavazta a betelepítési kvótát és a migránsvízumról szóló előterjesztést is.

WASHINGTON, DC - APRIL 17: Soros Fund Management Chairman George Soros attends a meeting with finance and development ministers, international partners and the presidents of Liberia, Sierra Leone and Guinea about the ongoing efforts to recover from the Ebola outbreak in West Africa during the World Bank- International Monetary Fund Spring Meetings April 17, 2015 in Washington, DC. The World Bank announced Friday that it would provide an additional US$650 million over the next year to help Guinea, Liberia and Sierra Leone to recover from the social, economic and health impact of the Ebola crisis.   Chip Somodevilla/Getty Images/AFP
Kitálalt a Fidesz kampánytanácsadója: így csináltak Sorosból tökéletes ellenséget
Először szólalt meg a Fidesz kampányáról George Birnbaum, Arthur Finkelstein üzlettársa.

A Fidesz visszafordíthatatlan természeti károkat okoz

Schmuck Erzsébet (LMP) közölte, pártja felkéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy állítsa vissza a környezet- és természetvédelem intézményrendszerét.

A kormány nem védi a környezetet, a természeti értékeket, hanem korlátlanul kiszolgálja a multik érdekeit és a Fidesz-oligarchákat, visszafordíthatatlan környezeti és természeti károkat okoz.

Azt mondta, környezetünk korlátossá vált, és ez szigorú környezetpolitikát követel meg a kormánytól, de e kihívás felismerésétől a kabinet nagyon távol áll.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a kormány a döntéseikor kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a jövő generációinak a mainál is tisztább és élhetőbb környezetet kell biztosítani. A kormány célja, hogy az erdőterületek nagyságát növelje, az élőhelyek rekonstrukcióját segítő programot indított, és csökkent a hulladékkibocsátás.

Vannak jó elemek a kormány gazdasági programjában

Mellár Tamás (Párbeszéd) arról beszélt, hogy bár vannak jó elemek a kormány tervezett gazdasági programjában, vannak benne kifogásolható elemek is. A képviselő üdvözölte egyebek mellett az adóadminisztráció egyszerűsítésére, a gazdaság további kifehérítésére és az olcsóbb bankolásra tett javaslatokat, de problémásnak tartotta, hogy több magánforrást fordítanának az oktatásra, ami szerinte az esélyegyenlőség csökkenéshez vezethet, továbbá a munkapiac rugalmassá tételére sincs megoldása kormánynak.

Cseresnyés Péter, az innovációs tárca államtitkára üdvözölte, hogy képviselőtársa nem talált lényeges problémákat a programmal kapcsolatban, és azt ajánlotta, legyen türelemmel, várja meg, hogyan valósulnak meg a programelemek. Közölte: érdekes, hogy azok, akik korábban csőd közeli helyzetben adtak át az országot, mindig kritikával fogadják a kormány gazdaságpolitikáját.

Az EU döntéshozói olyanok, mint Ferenc József

Harrach Péter (KDNP) elmondta: nem európai egyesült államokban, hanem szabad nemzetek szövetségében gondolkodnak, és ez megfelel a történelmi hagyományainknak is. Magyarország történelme során sokszor birodalmak kiszolgáltatottja volt, ami a nemzeti függetlenség iránti vágyat még inkább növelte. Az EU tagállamaként függetlenségünk egyes elemeit közösen gyakoroljuk, de nem mondtunk le róluk, és különösen nem mondunk le a megmaradt elemekről.

A politikus hangsúlyozta: a nemzeti függetlenség része a nemzeti egység, és reméli, hogy a kampányok elmúltával fontos kérdésekben meg tudják valósítani a nemzeti egységet.

Rétvári Bence kiemelte: a kormány feladata az ország függetlenségének megvédése, és ha nem ilyen a kormány, nem védi meg a nemzeti függetlenséget, hanem jogköröket akar átadni másoknak, az nem valódi kormány, hanem helytartó.

Várja, hogy az EU döntéshozói – Ferenc Józsefhez hasonlóan – mikor jutnak el a fenyegetéstől, megtorlástól a kiegyezésig, és mikor ismerik fel, hogy a közép-európaiak is egyenrangú és egyelő szabadságú nemzetek, amelyekről kellő tisztelettel kell beszélni.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Birodalmi fenyegetésről ír március 15-i üzenetében Orbán Viktor
A miniszterelnök szerint 1848-ban azzal mutattak példát a magyarok Európának, hogy a hazájuk volt az első.

A csata nem ért véget

Böröcz László (Fidesz) kijelentette: Magyarország semmilyen formában nem hajlandó végrehajtani az ENSZ globális migrációs csomagját. Egy nyilvánosságra került dokumentum alapján az Európai Bizottság jogi szolgálata azon dolgozik, hogy elérje a migrációs csomag kötelezővé tételét minden uniós tagállam számára. Brüsszelben vannak pártfogói és végrehajtói a csomagnak.

Úgy látja, azért veszélyes a bizottság törekvése, mert ha kötelező lenne a csomag, a migránsoknak ugyanolyan szolgáltatásokat kellene nyújtani, mint az adófizető, jogszerűen itt élő embereknek, és ez ösztönözné a bevándorlást. A csata nem ért véget, hanem új csata kezdődött a bevándorlási tervekkel szemben.

Völner Pál, az igazságügyi tárca államtitkára azt mondta:a migrációs problémahalmaz 2015-ben indult el, és az embercsempészek és a jogvédőknek nevezett politikai NGO-k bizarr koalíciója alakult meg a bevándorlás levezénylésére. Nagyon tudatos és menedzselt folyamat volt ez, ezt mutatta a kvótakérdés felmerülése is. Ami a migrációs csomaggal kapcsolatban történik, a lopakodó jogalkotás tipikus példája. De nemcsak Brüsszelből nehezedik nyomás a kormányra, hanem a parlamentben is bizarr koalíció alakult e tekintetben.

Kiemelt kép: Gréczi Zsolt, a DK képviselője bekiabál Rétvári Bence napirend előtti kérdésre adott válasza közben az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. március 19-én. MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Swiss currency, franc
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.