Belföld

Ötszörös Fidesz-fölény a Facebookon

A Médianéző Központ elemzése szerint a kormánypárt nagy fölénnyel nyerte az idei március 15-ét.

A Fidesz az online-térben is jól mozgósít, az ellenzéket Gyurcsány Ferenc dominálja, a Jobbiktól elfordulnak eddigi követői – ez áll a Médianéző Központ gyorselemzésében, amit a pártok március 15-ei Facebook-aktivitásáról készített. Azt írták, a  közösségi média használatában elsöprő a kormánypárti fölény, ami a közelgő EP-választásokra nézve a Fidesz tudatosabb és nagyobb mozgósítási képességére enged következtetni.

Ötszörös Fidesz-fölény

A Fidesz és hat ellenzéki párt (MSZP, Jobbik, DK, Párbeszéd, Momentum, LMP) Facebook-oldalát vizsgálva összesen 134.100 interakciót (kedvelés, megosztás, komment) találtak március 15-én. Ebből a Fideszhez (113 ezer) volt köthető az összes interakció 84 százaléka. Ez azt jelenti, hogy üzenetei több mint ötször olyan hatékonyan értek célba, mint az összellenzéki tüntetés és az azon részt vevők üzenetei összeadva.

Orbán Viktor: egy liberális birodalomban elveszítjük a szabadságunkat
Ezért meg kell őrizni a keresztény kultúrát, mondta a miniszterelnök, aki nyíltan szót sem ejtett az Európai Néppárttal folytatott vitájáról, de arról beszélt: új kezdetre van szükség Európában.

Gyurcsány uralja az ellenzéket

A vezető ellenzéki politikusokra szűkítve a vizsgálatot Gyurcsány Ferenchez március 15-én mintegy 13 ezer interakció kötődött, a maradék 7 ezre hat ellenzéki politikus osztozott és a Médianéző szerint a belső erőviszonyokat is tükrözi, hogy a második helyre egy pártnélküli politikus, Szél Bernadett került (2.400 interakció).

„Magára adó tisztességes hazafi nem lesz az ördög biodíszlete”
Gyurcsány Ferenc értékelte Orbán Viktor miniszterelnök március 15-ei beszédét. Videóban gyűjtöttük össze a legerősebb mondatokat.

Elhagyják a Jobbikot

A nemzeti ünnepen minden párt (még ha minimálisan is) növelte követői számát – a Jobbik kivételével. A pártnak március 15-harminchét fővel csökkent Facebook-követői száma. Legtöbben a Fidesz (271 kedvelés), legkevesebben (2) az LMP profilját jelölték meg követésre érdemesnek az ünnepnapon.

Az elemzés a Fidesz, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországét, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom, a Lehet Más a Politika és a Jobbik Magyarországért Mozgalom és Gyurcsány Ferenc, Szél Bernadett, Jakab Péter, Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely, Tóth Bertalan és Demeter Márta hivatalos Facebook-oldalaihoz kapcsolódó 2019. március 15-ei interakciókat (kedvelés, megosztás, komment) vizsgálta. Az adatok forrása: socialbakers.com.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik