Belföld

Gyurcsány: ördögfajzat a kormány

Délután háromtól összellenzéki tüntetés lesz a Szabad sajtó úton rengeteg felszólalóval, a DK-t ott Dobrev Klára képviseli, ám a párt azért tartott egy saját ünnepi rendezvényt is az Egyetem téren. Itt pedig Gyurcsány Ferenc beszélt, meglehetősen erősen.

A volt miniszterelnök szerint „a jó isten mentsen meg minket azoktól a vezetőktől, akik szerint egyik vagy másik nemzet genetikailag vagy politikailag különb a másiknál, mert aki feljebbvalónak gondolja magát, az azt is gondolja, hogy legyőzheti a másikat”, és nem együttműködni, hanem ellenségeskedni akar.

Nekem, ha nem is ellenségem, de legfőbb ellenfelem az ördögfajzat kormány

– mondta Gyurcsány, aki szerint a Fidesz primitív ösztönlénnyé akar tenni mindenkit, azt állítva, hogy minden fekete vagy fehér, hogy mindenki menekültpárti vagy -ellenes, megcímkéznek és birkának néznek mindenkit.

Én pedig nem birka vagyok, és a nemzetem sem birka, hanem büszke hazafias nép.

A DK elnöke szerint nem igaz, hogy minden nép olyan kormányt kap, mint amilyet megérdemel, a magyaroknak pedig nem is kormány jutott, hanem átkozott rablóbanda, amely uralkodik felettük.

Pocsék világot teremtettek!

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás /24.hu

A DK elnöke nemcsak Orbán Viktort bírálta igen keményen, hanem azokat is, akik kíváncsiak voltak a miniszterelnök beszédére, szerinte ugyanis

magára valamit is adó tisztességes ember nem lesz az ördög biodíszlete.

Orbán beszédéről pedig azt mondta, gyáva volt és üres, mert fél, hogy kizárják a Néppártból.

Gyurcsány ezután arról beszélt, hogy bár szavakban a kereszténységet védelmezi, Orbán a keresztény Európa legnagyobb ellensége, és a kereszténységgel csak eltakarni igyekszik „tisztességtelen, barbár, mocskos politikáját”.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik