Belföld

Szakértők vizsgálják, hogy szexuálisan is bántalmazták-e a megölt szekszárdi kislányt

„Megölted a lányomat, ezért utánad megyek a börtönbe” – ilyen és ehhez hasonló dolgokat kiabált a fiatal gyilkosnak a bíróság előtt az az elkeseredett apa, akinek megölték a hatéves kislányát Szekszárdon múlt pénteken. A brutális gyilkosság nagyon felkavarta a környéken élők életét.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság nemcsak fokozott rendőri jelenlétet rendelt el a környéken a közrend fenntartása érdekében, de információnk szerint már ki is költöztették az egyik családot a közös udvarból, mert az utcában élők életveszélyesen megfenyegették a gyanúsított szeretteit.

Az áldozat és a gyanúsított édesapja ugyanis testvérek. A két család március eleje óta egy közös udvarral rendelkező, Patak utcai házban élt. K. Dániel családja szívességből járult hozzá, hogy a kislány családja használhassa az egyszobás lakást. A kislány nővére a helyi tévének azt mondta, hogy téglával verte agyon a húgát a gyilkos. „Le volt dobva a nadrágja, a kis bugyiját eldobta, tiszta vér volt mindene” – mondta.

Megkerestük a Tolna Megyei Főügyészséget, hogy felmerült-e, hogy a kislányt szexuálisan is bántalmazták a gyilkosság előtt, az alábbi választ kaptuk Kiss Yvette szóvivőtől:

Ez még nem tisztázott. A nyomozás még meglehetősen korai szakaszban van. Szakértői vélemények beszerzése szükséges ahhoz, hogy ezt biztosan meg lehessen állapítani

Úgy tudjuk, hogy a város teljes egészében átvállalta a hatéves kislány temetésének a költségeit, és több utcai kamerát helyeznek el a környéken hamarosan.

Mint arról korábban beszámoltunk, az unokahúga meggyilkolásával gyanúsított K. Dániel komoly mentális és pszichés problémákkal küzdött. A 19 éves férfi egy ígérettel elcsalta a patakhoz a hatéves kislányt, majd hat fejre mért ütéssel végzett vele. Amikor a fiatalember értesült a holttest megtalálásáról, megpróbálta felvágni az ereit.

K. Dánielt notórius állatkínzónak ismerték a környéken. A fiú Borsnak nyilatkozó ismerősei szerint a legjámborabb kutyáknak, macskáknak sem kegyelmezett.

„Már két nappal a gyilkosság előtt azt mondta, hogy meg fog ölni valakit. Ezekben a napokban több macskát is lefejezett” – nyilatkozta egy helybéli. De a lap szerint olyan is előfordult, hogy K. Dániel élő kutyát dobott a tűzbe szórakozásból. Máskor pedig a kölykeivel együtt fojtott meg egy macskát.

A Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája villámgyorsan letartóztatta a férfit a brutális gyilkosság után. Egyúttal azt is elrendelte, hogy a gyanúsítottat később egy hónapra át kell szállítani az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik