Belföld

Kilenc évet kaptak a gyilkos biztonsági őrök

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és jogerősen kilenc év börtönre ítélte azt a két biztonsági őrt, akik három évvel ezelőtt úgy megvertek egy vendéget a dombrádi csárdában, hogy az később belehalt a koponyasérüléseibe.

A későbbi áldozat a csárdában szórakozott a barátjával, amikor szóváltásba keveredett egy másik vendéggel. A biztonsági őrök kivezették a teremből őket, majd agyba-főbe verték a fiút. Ezt követően másik két biztonsági őr a kapun kívülre vitte a sérültet, aki telefonon hívta az egyik ismerősét, aki az eset után nyilatkozott a szon.hu-nak.

Amikor odaértem, vérzett a feje, az orra, de még magánál volt. Bevittem a kisvárdai kórházba, onnan átkerült Nyíregyházára, ahol kiderült, hogy a koponyatörés miatt kialakult egy vérömleny a fejében. Várták, hogy felszívódjon, de ez nem történt meg, sőt háromszorosára nőtt. Debrecenben megműtötték, az orvosok elmondták, hogy egy csontszilánk átvágott egy eret, az okozta a korábbi vérzést. A beavatkozás után mintha kikapcsolták volna, nem reagált semmire..Hét hónapig feküdt így a kórházban, reflexszerű mozdulatai voltak, de többé nem ébredt fel

– nyilatkozta Attila barátja.

A gégényi férfi több koponya és agyműtéten is átesett. Átvitték a nyíregyházi kórházba, de néhány héttel később összeomlott a szervezete, és megállt a szíve.

A biztonsági őrök tagadták a bűncselekmény elkövetését. F. I. és M. G. jogerősen is 9 év börtönt kapott társtettesként elkövetett emberölés miatt, emellett 9 évre eltiltották őket a közügyek gyakorlásától is.

Kiemelt kép: iStockphoto

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fotó: Marjai János/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.