Belföld

Elmegyógyintézetbe viszik a szekszárdi kislány gyilkosát

A Tolna Megyei Főügyészség indítványozta annak a 19 éves szekszárdi férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte a hatéves unokahúgát.

Mint arról korábban beszámoltunk, a rendőrséget péntek este fél hét előtt nem sokkal értesítették a Patak utcában lakó kislány eltűnéséről. A szekszárdi rendőrkapitányság nagy erőkkel kezdte meg a gyermek felkutatását, és a Patak utca mögött, a Séd medrében rövid időn belül megtalálták holttestét. Az adatgyűjtés, tanúkihallgatások során vették őrizetbe a lány unokabátyját.

A férfit tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A fiatalember részleges beismerő vallomást tett a kihallgatása során.

Kiderült, hogy a fiatal elkövetőt már 2017 őszén cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezte a bíróság. Erről azt kell tudni, hogy a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi ilyen jellegű gondnokság alá, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége – mentális zavara következtében – tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent és emiatt egyéni körülményeire, valamint családi és társadalmi kapcsolataira tekintettel – a bíróság ítéletében meghatározott ügycsoportok tekintetében – gondnokság alá helyezése indokolt. A cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezés első és legfontosabb feltétele az, hogy adott személynek mentális zavarai legyenek.

A gyanúsított a kislány unokabátyja volt. A két család egy közös udvarú ingatlanban lényegében együtt lakott. A fiatal férfi egy ígérettel csalta el a patakhoz az unokahúgát. Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint hat fejre mért ütéssel végzett vele. Amikor a fiatalember értesült a holttest megtalálásáról, öngyilkosságot kísérelt meg.

A Tolna Megyei Főügyészség szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés, és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatását, amit a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája azonnal el is rendelt.

A bíró azt is elrendelte, hogy a gyanúsítottat később egy hónapra át kell szállítani az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe. A letartóztatást elrendelő végzés nem jogerős, a férfi védője fellebbezett.

Az emberölés bűntettének törvényi büntetési tétele 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés. A gyanúsítottal szemben azonban életfogytig tartó szabadságvesztés nem szabható ki, mivel még nem töltötte be a 20. életévét.

Mutatjuk a gyilkosság helyszínét

FRISS!!! Mutatjuk a tegnapi szekszárdi gyilkosság helyszínét és az utcát, ahol az elhunyt 5 éves kislány lakott!A rendőrség még most is nagy erőkkel dolgozik a patak partján, ahol az áldozat holttestét megtalálták. Az utcabeliektől úgy tudjuk, a kislányt a saját unokatestvére ölte meg.#gyilkossag #emberoles #gyerekgyilkossag #holttest #szekszard

Közzétette: Tolnatáj Televízió – Tolnatáj Tv – 2019. március 9., szombat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik