Már több mint ötezer szülő csatlakozott a Szülői Hang közösség kiáltványához, melyben elítélik a tankönyvpiac állami monopolizálását és kiállnak a tanárok szabad tankönyvválasztása mellett.
A Szülői Hang nyílt levélben fordul Kásler Miklóshoz, az emberi erőforrások miniszteréhez címzett írásukban többek közt írják:
Felnőttként és gyermekként is sokszínűek vagyunk. Szülőként pontosan tudjuk, hogy sokféleképpen lehet nevelni, sokféleképpen lehet és szükséges elmagyarázni a gyerekeknek ugyanazt a dolgot. A 21. században a Kádár-korszak egyentankönyv rendszere alkalmatlan; gyermekeink boldogulása, az ország jövője az egyéni sajátosságok figyelembevételével az egyéni képességek fejlesztésén, az egyéni kreativitás kibontakoztatásán múlik. Nem lehet jó, nem tud megfelelni tehát minden gyermeknek ugyanaz az uniformizált taneszköz!
A közösség azt kérdezi Káslertől, belegondolt-e abba, hogy mennyire rombolja a gyerekek motivációját az, hogy az év elején kiosztott használt kölcsöntankönyvek több mint fele a szülői visszajelzések szerint sérült vagy beírásokat tartalmaz.
Miniszter Úr, az Önök elképzelései ellen szülők ezrei tiltakoznak. Szülőként élünk jogainkkal, és ahol megtehetjük, próbáljuk helyrehozni az Önök rombolását: a tanárok visszajelzése alapján saját költségen megvásároljuk a legjobbnak tartott tankönyvet. Gyermekeink most járnak iskolába, ezért nem várhatunk, és szülőként magunk próbálunk tenni azért, ami a minisztériumban az Önök feladata lenne. Kérjük, ne tartsák fenn ezt a méltatlan helyzetet: most még van lehetőségük arra, hogy visszaállítsák a tankönyvválasztás szabadságát az idei tankönyvrendelés során is
– áll az írásban.
A teljes levelet itt olvashatják el.
Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu