Belföld

Négy órát várt mozdulatlanul a mentőkre egy 72 éves férfi

Nem tudott hazajutni, mindene fájt, mégis négy órát kellett várnia a segítségre egy 72 éves férfinek Budapesten, a VIII. kerületben, írja a Blikk.

A lap beszámolója szerint egy arra lakó pár lett rá figyelmes, hogy a bácsinak komoly fájdalmai vannak. Urbán Nikolettet vasárnap délután négy órakor hívta fel a párja, hogy menjen ki neki segíteni a Vajdahunyad utcába, mert talált ott egy mozgásképtelen idős férfit.

Mint később kiderült, egy régebbi műtétből kifolyólag van probléma a lábával, ami most séta közben teljesen megmerevedett. A 200 méterre található hajléktalanszállóra igyekezett és teljesen józan volt.

Miután az utcában található éjszakai hajléktalan melegedőn senki nem akart segíteni nekik, felhívták a mentőket, de 50 perc után sem voltak ott, így újra telefonáltak.

Közölték, hogy átadták az ügyet a hajléktalanoknak segítő Krízis központnak, ezért rögtön hívtuk őket is, de sajnos ott sem jártunk szerencsével, onnan sem jött segítség. Tehetetlenül álltunk órák óta az utcán

– mondta a lapnak Urbán Nikolett, aki elsőként a Facebookon számolt be a történtekről.

2019.03.10. Budapest, Vajdahunyad utcaEgy 72 éves úr mozdulatlanul áll. Józan.Mikor mi rátaláltunk, már órák óta…

Közzétette: Nikolett Urbán – 2019. március 10., vasárnap

Végig ott voltak a férfi mellett, mígnem 19 óra 40 perckor megérkezett egy mentő.

A Blikk megkeresésére az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy nem hibáztak. Mint írták,

a bejelentés alapján az életveszély kizárható volt, és akut egészségkárosodásra utaló információ sem merült fel, ezért a helyszín közvetlen közelében található szociális ellátó szolgálatot értesítettük. Ők később visszajeleztek, hogy a bácsi régóta fennálló, ismert ízületi fájdalmai miatt mégis indokoltnak látják az orvosi vizsgálatot, ezért a bácsit egy mentőgépkocsi stabil állapotban kórházi ambulanciára szállította. Sürgős ellátás szükségessége sem a vizsgálatkor, sem a kórházba szállítás során nem igazolódott.

Meghalt a 17 éves férfi, akihez 25 perc alatt ért ki a mentő
Emberi mulasztás vezetett a fiatal férfi halálához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik