Belföld

Elszabadult egy rosszul rögzített légvár, két kislány megsérült

A Zirci Járásbíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében találta bűnösnek azokat a vállalkozókat, akik rosszul rögzítettek egy légvárat az olaszfalui gyereknapon. Az elsőrendű vádlottat 6 hónap – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett – fogházra, míg két társát 120 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.

A vállalkozó azt vállalta, hogy felállít három légvárat a gyereknapon. A légvárak egyike egy két fős, hevederrel ellátott ugrálóvár volt, amelyet a gyártó 6 db rögzítőfüllel látott el, így azt hat ponton lehetett és kellett volna a talajhoz rögzíteni. A légvárat azonban vádlottak mindössze három helyen rögzítették a rendelkezésükre álló 3 db vasrúddal és kötelekkel.

Mivel elég szeles volt az idő egy hirtelen jött erős széllökés felkapta a légvárat, és kiszakította a rögzítési pontoknál. Ezt követően kétszer is átpördült a levegőben a légvár, majd a felállítási helyétől mintegy 10-20 méterre ért földet.

A baleset során egy hétéves és egy nyolcéves kislány tartózkodott a légvárban. A gyerekek a levegőben egymásnak ütődtek, majd a talajra estek. Mind a kettejüket a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba szállították. Egyiküknek víz keletkezett a tüdején, több foga kitört és fejsérülése lett. A másik kislány kisebb sérüléseket szenvedett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik