Belföld
Kecskemét, 2016. június 30.
JAS-39 Gripen a levegõben a HM kecskeméti, 59. Szentgyörgyi Dezsõ Repülõbázisán tartott bemutatón 2016. június 30-án. A gyakorlaton a terrorista céllal eltérített, fegyverként használni szándékozott légi jármûvekkel szembeni ellentevékenység biztosítását mutatták be. Az ilyen repülõgépek ellen dolgozta ki a NATO 2001. szeptember 11. után a Renegade mûveleti rendszert, a légi jármû földre kényszerítését, ennek hazai elsajátításáról adtak számot Kecskeméten.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Kivonhatják a Gripeneket a hadrendből

Hét év múlva a Magyar Honvédség tulajdonába kerülhetnek a Gripenek, mégis elképzelhető, hogy inkább kivonják majd ezeket a vadászgépeket a hadrendből, tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap katonai forrásai szerint felmerült, hogy az úgynevezett négy és feledik generációs gépek helyett korszerűbb, ötödik generációs eszközöket szereznek be 2026 után a légierő számára.

Február ban, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter látogatása előtt erről írt a 24.hu is:

Kecskemét, 2016. október 25.
Egy JAS-39 Gripen típusú vadászrepülõgép éjszakai kiképzõ repülésen az MH 59. Szentgyörgyi Dezsõ Repülõbázison, Kecskeméten 2016. október 25-én. Az éves kiképzési tervnek megfelelõen október 18. és 28. között éjszakai repüléseket hajtanak végre a pilóták.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vadászgépvásárlásról is tárgyalhatunk Amerikával
2026 után lecserélheti vadászgépflottáját Magyarország. Amerikai vadászgépek válthatják a Gripeneket, a magyar illetékesek egy egymilliárd dollárt meghaladó értékű beszerzés lehetőségét kezdték el vizsgálni.

A Magyar Nemzet információi szerint a Gripenek alkatrészellátása és megfelelő felfegyverzése is akadozott az elmúlt években, emiatt több miniszter is kénytelen volt tárgyalásokat kezdeményezni a svéd féllel, akiktől bérlik a gépeket.

Mint írják, a Magyar Honvédségnek bérelt Jas 39 Gripenek ugyan sokkal fejlettebbek a hetvenes-nyolcvanas évekre kifejlesztett, igazi negyedik generációs repülőgépeknél, de nem érik el az Amerikai Egyesült Államokban kifejlesztett ötödik generációs harci repülőgépek, például az F–22 Raptor és az F–35 Lightning-II műszaki színvonalát.

Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor

Ajánlott videó mutasd mind

Refuelling with unleaded petrol at a petrol station in Bad Homburg vor der Hˆhe, photographed in January 1985.

Nyolcvan éven át mérgeztek minket tudatosan

A benzin ólmozása egyszerű alkohollal kiváltható lett volna, ám literenként egy centért, és az iparág feletti kontrollért cserébe az „olajipar” a már akkor is méregként ismert ólmot választotta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.