Belföld

Férfiként vett ki egy szobát, nőként fosztotta ki áldozatát ez a gyulai nő

Volt bérlője fosztott ki egy idős nőt pár nappal ezelőtt Gyulán. A 85 éves asszony tavaly decemberben adott ki egy szobát egy neki férfiként bemutatkozó idegennek. Megállapodtak a havi bérleti díjban, amit a bérlő 2019 januárjának első napjaiban kifizetett.

Nem maradt ott egy hónapig, két hét után elköltözött. Ekkor a nő visszaadta neki a pénz egy részét, majd miután a volt bérlője ismét jelentkezett, hogy több pénzt kérjen vissza, még néhány ezer forintot adott neki. Ezután harmadjára is megjelent nála, de akkor az asszony már elküldte.

Pár nappal ezelőtt a volt bérlő az utcán odament az idős asszonyhoz és kérte a bérleti díjnak azt a részét, amit még nem kapott vissza. Mivel nem kapta meg, megfogta a karját, majd a rajta lévő táskából kivette a pénztárcáját, amit elvitt. Az összes pénzt kivette belőle és az üres tárcát eldobta.

Az idős asszony feljelentést tett a rendőrségen. Elmondta a volt bérlője nevét és személyleírást adott róla.

A Gyulai Rendőrkapitányság egyik körzeti megbízottja a leírás alapján azonnal tudta, hogy az erős testalkatú, rövid, felnyírt hajú, férfias hangon Lászlóként bemutatkozó bérlő személyében egy nőt kell keresniük. A 36 éves gyulai K. Henriettát a rendőrök elfogták és őrizetbe vették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik