Belföld

Kizárhatják az MSZP-ből Mesterházyt

Fegyelmi eljárás indult Mesterházy Attila ellen az MSZP-ben, a folyamat pedig akár azonnali kizárással is végződhet, írja az Index. Mesterházyt Kurtyán Ferenc Tolna megyei alelnök, országos választmányi tag azzal vádolja, hogy a február 15-i választmányi ülésen – amin egyébként az MSZP EP-listájáról döntöttek – videót készített a szavazásról, melyet a kormánymédiának szivárogtatott ki.

Mesterházy tagadta, hogy videót készített volna vagy ő szivárogtatott volna.

Kurtyán ezen kívül azzal is vádolja az MSZP volt pártelnökét, hogy Mesterházy Tóth Bertalan elnök ellen kampányol, illetve gyakran Amerikába jár a párt pénzén.

A fegyelmi eljárás tényét az MSZP is megerősítette, azonban nem kívánták kommentálni a folyamatban lévő ügyet. Mesterházy azonban azt mondta:

Értem én, hogy ez politikai leszámolás és azt is értem, hogy személyes bosszú áll a hátterében.

Szerinte „egy politikai vitát etikai eljárás köntösébe csomagolni a kisgazdásodás útja”, ami semmiképp nem tesz jót az MSZP-nek.

A háttérben az EP-listahelyek állnak, ugyanis az MSZP listájának második helyéért Ujhelyi István és Szanyi Tibor csapott össze, miután kiderült, hogy Tóth Bertalan pártelnök kerül az első helyre. A problémát az okozza, hogy míg Mesterházy Szanyi pártján áll, addig az MSZP vezetése inkább az Ujhelyién.

A szavazást így többször meg kellett ismételni, a voksoláson pedig állítólag nem választmányi tagok is részt vettek.

A fegyelmi bizottság meghallgatása március 5-én lesz.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik