Belföld

Feljelentették a kormány Soros-Juncker-kampányát az NVB-nél

A Nemzeti Választási Bizottsághoz fordult a DK ügyvezető alelnöke, Molnár Csaba a kormány „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” feliratú plakátjai miatt.

Soros György és Jean-Claude Juncker fényképével ellátott plakátok február közepén árasztották el az országot, amikor Áder János köztársasági elnök még ki sem jelölte az uniós választás időpontját. A pénteken kihirdetett május 26-i időpont alapján viszont már tudható, hogy a hivatalos kampányidőszak csak április 6-án kezdődik.

A DK szerint mivel nincsen kampányidőszak, nem folytathatna kampánytevékenységet a kormány sem, így ilyen plakátokat sem helyezhetne ki a közterekre.

A választási törvény szerint ugyanis kampánytevékenységet csak kampányidőszakban szabad végezni. A parlament korábban éppen azzal az indokkal szűkítette 50 napra a kampányidőszakot, hogy a rövidebb kampánnyal kímélni kell a választókat.

A DK-s beadvány szerint a kormány a plakátok kihelyezésével nem tájékoztatást végez. Szijjártó Péter külügyminiszter nemzetközi szinten éppen az EP-választás kampányával magyarázta az Európai Néppártban is döbbentet kiváltó brüsszelezést. A BBC-nek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy választási kampány folyik Magyarországon, ezért plakátok jelentek meg nyilvános területeken.

BBC: Miért érzi a szükségét az önök országa annak, hogy belemerüljön ebbe a sötét propagandába?

Szijjártó: Nos, először is ez egy választási kampány, szóval nem kellene meglepődnie azon, hogy plakátok jelennek meg nyilvános területeken.

Molnár Csaba arra is felhívta az NVB figyelmét, hogy a kormányzati plakátok üzenete és szlogenje egybevág a Fidesz-KDNP politikai üzenetével és szlogenjével. A kormánypárti Lokál tudósítása szerint Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti képviselőcsoportok kihelyezett ülésének helyszínén, Balatonalmádiban két hete pont a plakát fordulataival foglalta össze, hogy a Fidesz szerint mi az uniós választás „tétje”.

A beadvány szerint a kormány amellett, hogy veszélyezteti a választás tisztaságát, a Fidesz-KDNP érdekét szolgálva 47 nappal hosszabbította meg kampányidőszakot, ami ezzel majdnem dupla olyan hosszú lesz, mint amit a törvény előír.

Molnár Csaba jogi képviseletét az NVB előtt a Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda látja el.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik