Belföld

Borzalmas állapotban lévő női maradványokat találtak Szolnokon

Borzalmas állapotban lévő női maradványokat találtak a rendőrök kedden Szolnok Szandaszőlős városrészében. Egy szomszéd elmondása szerint egy 38 éves beteg nő maradványai kerültek elő.

Egy idős házaspár lakott itt a skizofrén lányával. Október közepén napokon keresztül sikongatott a lány az udvaron, ezért szóltam neki, hogy maradjon már csendben. Felhívtam a családsegítőket. Ők azt mondták, hogy meghaltak a nő szülei és intézkednek majd az elhelyezéséről

– mondta lapunknak a család egyik szomszédja. Pár nappal később aztán hirtelen nagy csend lett a ház körül.

„Napok óta nem hallottuk a lány hangját, ezért újra felhívtuk a családsegítőket. Azt mondták, hogy intézkednek. De aztán a feleségem mondta, hogy csak ki kellene hívni a rendőröket is. Kijöttek, de senki nem nyitott nekik ajtót. Nem törtek be a lakásba, mert úgy voltak vele, hogy biztos kórházba vitték a lányt. Néhány nappal ezelőtt szólt az egyik szomszéd, hogy folyik a házból a víz. Beszóltunk a vízműveknek, aztán a családsegítőknek is megint.”

A rendőrök újra kimentek a házhoz. A szomszéd szerint az egyik sokat tapasztalt rendőr azt mondta neki, ilyen szörnyűséget még nem látott a több évtizedes pályafutása során, mint ami a házban fogadta.

Úgy tudjuk, egy nő nagyon rossz állapotban lévő maradványait, egy döglött és egy élő kutyát találtak a rendőrök a helyszínelés során.

Megkerestük a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy nem merült fel bűncselekmény gyanúja, és közigazgatási eljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit. A környékbelieket ennek ellenére nyugtalanítja a haláleset, de a rendőrség az érintett személyiségi jogaira, valamint hozzátartozóinak kegyelethez fűződő jogára figyelemmel ennél több tájékoztatást nem ad.

Megkerestük a családsegítőket is, igaz-e, hogy már októberben értesítették őket a szomszédok, hogy semmi zaj nem szűrődik ki a házból, és megkérdeztük, mit tettek azért, hogy megoldják a szülők nélkül maradt nő helyzetét. Hegyi Anita, a Humán Szolgáltató Központ helyi vezetője azonban a rendőrségi nyomozás lezárásáig nem kíván nyilatkozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik