Belföld

Tarlós örülne, ha népszavazás döntene a Római-partról

Szerinte felesleges az időhúzás, mert nem sürgeti a főváros a gátépítést.

Már jó ideje annak örülnék a legjobban, ha népszavazás döntené el, hol épüljön meg a római-parti gát, a hullámtérben vagy a Nánási úton

mondta a Blikknek Tarlós István. A főpolgármester kifejtette: a kérdés már teljesen átpolitizálódott, és míg a gát ellenzői többször erőltették a népszavazást, amióta annak szabad az útja, többször beadták a kérdéseket, de a kijelölt határidőig az aláírási íveket sem vették át. Arra gyanakszik, hogy „nem élnek, hanem visszaélnek a joggal, mintha maguk sem bíznának a referendum sikerében”. Szerinte azonban „felesleges ez a játék”, mert a védmű építését a főváros nem sürgeti.

Elmondta: két árvízvédelmi beruházást már elkezdett a főváros, ami a csillaghegyi öblözet biztonságát szolgálja. A pünkösdfürdői gát magasítása idén befejeződik, az Aranyhegyi-patak mederbe szorítására pedig kétmilliárd forintot költenek. Ezt az elmúlt száz év legnagyobb volumenű árvízvédelmi fejlesztésének nevezte.

Arról, hogy a III. kerület rendezné a Római-partot és szabadstrandot jelölne ki, azt mondta: „nagyon szép, hogy igyekszik a kerület”, de a közvetlen part a fővároshoz tartozik, így ezt a munkát csak közösen végezhetik. (Fotó: MTI / Kovács Tamás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik