Belföld

Toroczkai megüzente, hogy nem fogadnak be több kilépő jobbikost

Ma reggel Hegedűs Lórántné a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a posztkommunistákkal való közösségvállalás miatt kilépett a Jobbik országgyűlési frakciójából, valamint lemondott alelnöki tisztségéről és kilépett a pártból is

– kezdi Facebook-posztját Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke.

Hegedűs Lorántné is kilépett a Jobbikból
Döntését azzal indokolta, hogy a „posztkommunistákkal történő bármilyen közösségvállalás ellentétes neveltetésemmel és személyes meggyőződésével".

A Fidesszel lényegében mindenben egyetértő Jobbik-szakadárokból álló Mi Hazánk elnöke világossá tette, hogy

sem Hegedűs Lórántnét, sem más Jobbik-frakcióból ezután kilépő politikust nem várnak a mozgalmukba. 

A volt jobbikos képviselőnő egyébiránt nem mondta azt, hogy a Mi Hazánkba akarna belépni.

Hegedűs Lórántné, a Jobbik vezérszónoka felszólal a Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló törvénymódosítás általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. március 3-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Toroczkai azt írta, hogy „már voltak olyan riasztó jelek, amelyekre 2016 decembere óta folyamatosan felhívtam a figyelmet, a Jobbik a tavalyi választásokig következetesen tagadta, hogy az egykori nemzeti párt a balliberálisokkal készül egyesülni, a kiválásunkat követően azonban megszűnt a félrebeszélés, és a Jobbik zászlói immáron hónapok óta együtt, egymás mellett lengedeznek az MSZP, a DK, a Momentum zászlóival”.

 Aki még ezek után sem ébredt fel, annak már késő. A Mi Hazánk már nem vesz át senkit a Jobbik frakciójából

– írta Toroczkai, hozzátéve, hogy „Hegedűs Lórántné az alelnöki posztért cserébe ráadásul a tavalyi elcsalt jobbikos tisztújítás alkalmával komoly energiát fektetett abba, hogy megakadályozza, hogy mi átvegyük a Jobbik vezetését, ezzel megmentve azt a jobb sorsra érdemes pártot”.

Ezen a tisztújításon lett Sneider Tamás a párt elnöke, nem pedig Toroczkai László. Illetve nem az a Volner János – aki végül el sem indult, a tisztújításon, bár kapacitálták rá –, aki azóta a Mi Hazánk színeiben politizál, és ennek köszönhetően gyakori szereplője, megszólalója lett a kormányoldali médiának.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik