Belföld

Féltékenység vezetett a szörnyű tragédiához Kecskeméten

kalapács (Array)
kalapács (Array)

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emberölés miatt a letartóztatását indítványozta annak a 64 éves kecskeméti férfinek, aki a megalapozott gyanú szerint agyonverte egy nőismerősének a párját vasárnap este a Máriavárosban.

Az 50 éves férfi erősen ittas állapotban megjelent a szintén ittas 64 éves gyanúsított kecskeméti lakásán, ahol a barátnője is tartózkodott. A férfi féltékeny volt az idősebb ismerősére, ezért veszekedni kezdett a nővel. A vita később tettlegességig fajult.A 64 éves férfi szoba sarkából magához vett egy kalapácsot és azzal több ízben az ágy szélén ülő 50 éves férfi fejére sújtott. A férfi akkor sem hagyta abba a bántalmazást, amikor az áldozata a földre zuhant. A nő élettársa a helyszínen meghalt.

A nyomozók a 64 éves férfit még aznap éjjel őrizetbe vették és emberölés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi beismerő vallomást tett a kihallgatása során.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészég a mai napon indítványozta a gyanúsított letartóztatását, ugyanis a bűncselekmény súlyossága miatt tartani kell attól, hogy a férfi szabadlábra kerülése esetén a hatóságok elől elszökne, elrejtőzne.

De ezen kívül az is feltehető, hogy a gyanúsított a tanúk megfélemlítésével vagy befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást.

A főügyészség indítványáról a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírója holnap fog dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik