Belföld

„Kamerát ültettek a szemembe” – állítja a fegyenc, aki halálra kínzott két társával egy rabot

Beszámítható az elmeorvosi szakértői vélemény szerint az a férfi, akit két társával együtt azzal vádolnak, hogy különös kegyetlenséggel végzett a zárkatársával 2017 májusában. A harmadrendű vádlott a kihallgatása során egészen elképesztő történettel állt elő. A 112.press által felvett tárgyalási napon azt állította, hogy kamerát ültettek a szemébe és átkot fújtak a füleibe.

A szakértői vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy a férfi személyiségzavarban szenved és meseszerűek az állításai. És semmi olyan kóros elmeállapotban nem szenvedett a cselekmények elkövetésekor, ami gátolta volna abban, hogy felismerje a bűncselekmény súlyát.

A Vas Megyei Főügyészség vádirata szerint a három vádlott 2017 tavaszán kezdte csicskáztatni az egyik zárkatársát. Napi rendszerességgel verték, és folyamatosan megalázták.

Az első rendű vádlott megtöltette vele vízzel a felmosóvödröt, és arra kényszerítette, hogy igya meg állva, közben test szerte bántalmazták majd csikket etettek vele. A rendszeres bántalmazások és kínzások május 11-től még inkább eldurvultak. A vádlottak kikötözték a cellatársukat, a száját lepedőből hasított csíkokkal betömték, felváltva ráálltak, taposták és ugráltak rajta.

Ezt követően ököllel ütötték és rugdosni kezdték a  bordáit, majd addig fojtogatták, amíg el nem ájult. Amikor a sértett összecsuklott, felállították, és elölről kezdték a bántalmazást. A sértett halálát megelőző 1-2 napban az I. r. vádlott arra kényszerítette a sértettet, hogy megegye a felmosó cipőfűző vastagságú szálait.

A zárkák ellenőrzése során a sértettet beküldték a mosdóba, illetve a mosdó elé térdeltették, mert oda az őrök nem láthattak be. Amikor a sértett a bántalmazások miatt vérzett, a szétnyílt sebet az I. r. vádlott egy öngyújtóval kiégette, a vért pedig feltakaríttatták vele, a véres törölközőt pedig kidobták az ablakon.

Pár nappal később a reggeli ébredéskor a vádlottak észlelték, hogy a sértett a hányásában fekszik a mosdó előtt és hörög. A II. r. vádlott kikiabált a bv őrnek, hogy baj van, és amíg az őr a zárkához ért megbeszélték, hogy nem mondanak egymásra semmit és azt fogják előadni, hogy valaki más bántalmazta a sértettet. A nappalos szolgálatot ellátó ápoló a zárkába érve megkezdte a sértett újra élesztését, de a rab életét már nem lehetett megmenteni.

Az orvosszakértők összesen 54 sérülést találtak az elhunyt rabon. Halálát fojtás okozta, és az életét az azonnali szakszerű orvosi ellátással sem lehetett volna megmenteni, mert egy-két nap múlva akkor is meghalt volna.

A büntetés-végrehajtás kiemelt figyelmet fordít a fogvatartottak egymás sérelmére elkövetett cselekményeivel összefüggő megelőző-feltáró jellegű tevékenységére. A több ember együttes elhelyezését biztosító intézetekhez, intézményekhez hasonlóan természetesen a büntetés-végrehajtási intézetekben is előfordulhatnak atrocitások.

Amennyiben a fogvatartottak egymás sérelmére elkövetett bántalmazásáról a személyi állomány tagjai tudomást szereznek, arról azonnal jelentést tesznek elöljáróik irányába, ilyenkor meghatározott protokoll alapján jár el az intézet. A tudomásukra jutott, feltárt eseteket minden esetben fegyelmi-, illetve – ha a körülmények és a tények azt indokolják – büntetőeljárások követik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik