Már 1600 ember, köztük 19 magyarországi egyetem oktatói írtak alá azt a magyar kormánynak szánt nyílt levelet, amelyet az MTA állami bekebelezése ellen fogalmaztak meg.
„Az aláírásgyűjtés fókusza az volt, hogy az egyetemi közösség is ki tudja fejezni szolidaritását és véleményét az MTA ellehetetlenítésével kapcsolatban. Az aláírásgyűjtést nem zártuk le, mert még nyitva van az ügy is” – írták közleményükben a nyílt levél megfogalmazói.
Az összes magyarországi egyetem és kutatóhely kutatási teljesítménye és potenciálja kívülállók számára meglepően rövid távon fog helyrehozhatatlanul széthullani a tudományos kutatás finanszírozásának állami irányítás alá vonása, illetve a legmagasabb szakértői és tudományos felkészültséggel rendelkező hazai szerv, az MTA tudományszervező és felügyelő tevékenységének kiüresítése következtében
– állítják a levélben. Az aláírók szerint az MTA működésének anyagi ellehetetlenítése, illetve a tudomány ideológiai alapú állami irányítás alá vonása teljes mértékben elfogadhatatlan, és így nem képezheti alku tárgyát.
„Az alkalmazott kutatások és a reál tudományok előnyben részesítése, illetve bölcsészettudományok felszámolása tudományos szempontból nem megalapozott, téves, rövid távú érdekeket leső gondolat, amely a magyar tudományos életre végzetes következményekkel járhat” – magyarázzák a levélben, hogy miért lehet káros a Palkovics László miniszter nevéhez köthető kormányzati terv.
„Diákok és oktatók, tudósok és kutatók egy emberként kérjük: ne politikusok, hozzá nem értő tanácsadók, ideológusok és kommunikációs szakemberek döntsék el a magyar tudomány sorsát, a magyar kutatás és oktatás jövőjét. Tisztelettel kérjük, hogy az állam vonuljon ki a tudományos kutatást övező döntések területéről és bízza azt a terület szakértőire: a tudósokra, és az általuk működtetett, hazánkban a legnagyobb tudományos szakértelemmel rendelkező szervezetre, a Magyar Tudományos Akadémiára” – ezzel a kéréssel zárul a levél.
Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd