Belföld

Eltűntek a szegények, másra kell költeni félmilliárdot

Szociális városrehabilitációra kapott pénzt Debrecen, de a területen már nincsenek a programba bevonható családok.

Különös történtről számol be az mfor.hu: a debreceni önkormányzat 590 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott  „Szociális városrehabilitáció a Nagysándortelep-Vulkántelep” jogcímen, ám az előkészítő szociális munka keretén belül felmért szegregációval érintett, illetve veszélyeztetett területen élők között még 5 olyan családot sem találtak, amely a programba bevonható lett volna.

A lap azt vette észre, hogy az eredeti pályázattól való elállás és a támogatás felhasználása napirendi pontként szerepelt a közgyűlésen. Eredetileg Papp László polgármester előterjesztése alapján 30 lakóegység helyreállítását vállalták, amelyekbe egyéni fejlesztési tervvel segített családok költözhettek volna. Ám az derült ki, hogy  az újság szerint debreceni gettóként ismert területről eltűntek a szegények, így felszabadult 590 millió forint, amelyet most  „Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztésére” fordítanának.

Egyébként a szegények eltűnésének okai között lehet, hogy több piaci alapú ingatlanfejlesztés zajlik a környéken, ami miatt elmentek az érintett családok, az önkormányzat is több ingatlant felvásárolt, illetve az is lehet, hogy egyéb indokok miatt nem feleltek meg a program feltételeinek a területen élő valóban nagyon szegény emberek.

Kiemelt kép: Karancsi Rudolf / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik