Belföld

Öt településen tartottak rajtaütést a rendőrök és a TEK-esek

A Pest megyei nyomozók, a BRFK Felderítő Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály és a Gödöllői Rendőrkapitányság, valamint a Terrorelhárítási Központ munkatársai szerdán több településen intézkedtek egy időben, írja a police.hu.

A Kistarcsán, Kerepesen, Domonyvölgyben, Isaszegen és Budapesten végrehajtott intézkedések során több embert előállítottak bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, több helyszínen kábítószergyanús anyagokat – elsődleges adatok szerint közel egy kilogramm kokaint, mintegy három kilogramm amfetamint, továbbá közel négy kilogramm marihuanát – találtak és foglaltak le a rendőrök.

Egy domonyvölgyi ingatlanban speed előállításához használatos alapanyagokat és keverőeszközöket is találtak a nyomozók, továbbá az egyik gyanúsítottól egy feltehetően éles lőfegyvert és hozzá tartozó lőszereket is lefoglaltak.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának munkatársai vagyonvisszaszerzési célból a bűncselekménnyel feltehetően összefüggésben szerzett nagyértékű járműveket, készpénzt, illetve egyéb vagyontárgyakat foglaltak le az intézkedések során.

A nyomozók bűnügyi őrizetbe vételük mellett négy főt – egy isaszegi és egy kistarcsai férfit, valamint egy kerepesi és egy budapesti nőt – kábítószer–kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt, további hat főt szabadlábon hagyásuk mellett kábítószer-kereskedelem bűntett, illetve kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik