Belföld
Budapest, 2017. október 5.
Veres Margit, Balmazújváros polgármestere beszél, melette Pákh Imre magángyûjtõ a Munkácsy Balmazújvároson címû kiállítás sajtótájékoztatóján a Danubius Grand Hotel Margitszigetben 2017. október 5-én. A világ második legnagyobb Munkácsy-gyûjteményét felvonultató, november 2-án nyíló tárlaton a festõ több mint ötven képe lesz látható Pákh Imre Munkácsy-kollekciójából. 
MTI Fotó: Kovács Tamás

Már csak Áder Jánosban bízhat a börtönre ítélt volt balmazújvárosi polgármester

Tavaly számoltunk be róla, hogy Veres Margit, Balmazújváros volt polgármestere annak ellenére van szabadlábon, hogy jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte őt a Debreceni Ítélőtábla hivatali vesztegetés elfogadása miatt. Az egykori városvezető azért nem vonult börtönbe, mert egyrészt kegyelmi kérvényt adott be a köztársasági elnökhöz, másrészt felülvizsgálati indítványt nyújtott be a Kúriára.

A Kúria lapunknak adott tájékoztatása szerint tavaly decemberben döntöttek Veres ügyében, akivel szemben a jogerős ítéletet hatályában fenntartották, tehát a szabadságvesztés letöltését három hónapon belül meg kell kezdeni a volt polgármesternek.

Igaz, ehhez még Áder János köztársasági elnök döntése is kell, az ő asztalán fekszik a volt politikus kegyelmi kérvénye, így már csak az államfőben bízhat a korábbi balmazújvárosi városvezető.

A köztársasági elnökhöz benyújtott kegyelmi kérvény önmagában nem halasztó hatályú a büntetés megkezdése tekintetében, de ezzel párhuzamosan a volt polgármester kérhette, hogy az igazságügyi miniszter rendelje el a büntetés végrehajtásának elhalasztását addig, amíg Áder János meghozza döntését.

Megkerestük Veres Margit védőjét, Rácsai Lajost is, aki elmondta, ügyfele jogszerűen van szabadlábon.

Egyébként a volt polgármester minden jel szerint nem érzi fenyegetve magát a börtöntől, tavaly októberben vezető fideszes politikusok társaságában Romániában, Csíkszentdomokoson tűnt fel, ahol a magyar Országgyűlés csapata és a székelyföldi önkormányzati képviselők barátságos labdarúgó mérkőzését tartották.

Kiemelt kép: Veres Margit, Balmazújváros volt polgármestere (MTI / Kovács Tamás)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A picture taken on June 8, 2018 shows an unidentified directors of the Russia Today (RT) TV company at in their apparatus room in Moscow. (Photo by Yuri KADOBNOV / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.