Belföld

Nincs kihallgatható állapotban a bíróságról megszökött fegyenc

Bár stabil az állapota és már magához is tért, még nincs kihallgatható állapotban az a férfi, aki megszökött a Fővárosi Törvényszékről péntek délelőtt – tudta meg a 24.hu. Úgy tudjuk, hogy a hatóságok egyelőre nem is erőltetik Sz. Károly minél előbbi kihallgatását. Először azokat a rendőröket és tanúkat szeretnék ugyanis kihallgatni, akik részt vettek a bravúros elfogásban, illetve szemtanúi vagy érintettjei voltak az eseményeknek.

A sajtóban megjelent, hogy az elkövető a bírói tanács tagjaira is fegyvert fogott. Megkerestük a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy valóban fegyvert fogott-e rájuk az elkövető, és hogy hol tart a nyomozás, valamint mire számíthat majd az ámokfutó.

Megkeresésére tájékoztatom, hogy az ügyben a rendőrök sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Központi Nyomozó Főügyészség alárendeltségébe tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség folytatja le a nyomozást. Az eljárás adatai alapján nem merült fel gyanú arra, hogy az elkövető a bíró sérelmére bűncselekményt követett volna el. A hivatalos személy elleni erőszak büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, de két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a hivatalos személy elleni erőszakot fegyveresen követi el. Az ügyben gyanúsítotti kihallgatás nem történt

– közölte megkeresésünkre Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője.

A BRFK közzétette azokat a döbbenetes felvételeket, ahogy Sz. Károly túszt ejtett a bíróságon, majd dulakodni kezd azzal a sofőrrel, akinek a kocsijába ült. A felvételen azt is hallani, hogy mit beszéltek egymással a hajszában részt vevő rendőrök az akció során. Ezt itt tekintheti meg:

Döbbenetes felvétel a bírósági túszejtésről, lövöldözésről és arról, mit beszéltek egymással a rendőri akcióban résztvevők
„Próbáltam nyugtatni, de azt mondta, hogy végem van” – ezt mondta a túsznak a bíróságról megszökött fogoly.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.