A bíróság bűnösnek talált egy súlyosan látássérült férfit, aki átesett egy luxusautón, ami állítása szerint ráadásul szabálytalanul parkolt a járdán, írja a Blikk. A tiszteletbeli polgárőrnek a bűnügyi költségeken kívül 60 ezer forintot kell fizetnie rongálás miatt.
A férfi felháborítónak és abszurdnak tartja, ami történt, mint mondta, nem akarta elhinni, amikor a bíró közölte, hogy bűnös.
Azt gondoltam, nincs igazság a földön, ha ez velem megtörténhet. Gondolom, az sem növelte az esélyeimet, hogy az ellenérdekelt fél egy rendőr. Ő valamiért hitelesebb a bíróság szemében, mint egy súlyosan sérült ember
– mondta a férfi, aki Mezőkövesden sétált kisfiával és vakvezető kutyájával, amikor nekiment egy szerinte szabálytalanul parkoló autónak.
Az egyik kezemmel a kisfiamat fogtam, a másikban a kutya póráza volt. Amikor nekiestem a kocsinak, a póráz belegabalyodott valamelyik alkatrészbe, ami már nehezítette a mozgásomat, közben pedig arra is figyelnem kellett, hogy a gyereknek nehogy baja essen. Lehet, hogy eközben megsérült az autó valamelyik része, de hogy én szándékosan nem okoztam kárt, az biztos
– közölte. Az eset után pár perccel az autó tulajdonosa azt kiabálta, hogy feljelenti a férfit, mert megrongálta a kocsiját.
A bíróság szerint azonban a kocsi nem szabálytalanul parkolt, a látássérült férfi pedig szándékosan rongálta meg az autót, többször belerúgott, 60 ezer forintos kárt okozva. A vak férfi úgy fogalmazott,
ha nem állt tilosban az autó, hogyan tudtam én, a vak ember megtalálni és megrongálni? Vicc az egész! A rokkantsági nyugdíjam 70 ezer forint, ebből kell a büntetést kifizetnem.
Kiemelt képünk illusztráció, fotó: MTI/Balogh Zoltán