A Heves Megyei Főügyészség Közjogi Szakága hatósági eljárást kezdeményezett a gyámhatóságnál annak a 10 éves kisfiúnak a védelembe vétele érdekében, akit a saját édesanyja vett rá arra, hogy együtt menjenek lopni egy szupermarketbe.
A 28 éves nő tavaly ősszel a tanítási idő után vitte be kisfiát az egyik hatvani áruházba azért, hogy segítsen neki az általa kiválasztott dolgok eltulajdonításában. Az anya előbb egy dugós kulcskészletet, majd különböző édességeket, valamint egy szandált vett el a polcról és adott át gyermekének, aki azokat – kérésére – a táskájába rejtette.
A lopással okozott kár nem haladta meg a szabálysértési értékhatárt, így a vagyon elleni cselekmény kapcsán büntetőeljárás nem indult, a lopást a bíróság szabálysértésként bírálta el.
Ezzel egyidejűleg ugyanakkor a Hatvani Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt az anyával szemben, mert cselekedetével a gyerek erkölcsi és érzelmi fejlődését is veszélybe sodorta. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a nőre, és azt, hogy a bíróság rendelje el pártfogó felügyeletét.
Mivel az ügyészség nem csupán büntetőjogi, hanem gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatokat is ellát a működése során. Ennek megfelelően a járási ügyészség jelezte a főügyészség közjogi szakágának, hogy a gyermek egészséges fejlődését súlyos veszélyeztető körülményt tapasztalt.
A főügyészség ennek alapján hatósági eljárást kezdeményezett a kisfiú védelembe vétele érdekében. Ezt az illetékes gyámhivatalnak kell majd lefolytatnia. Védelembe vételre akkor kerülhet sor, ha a gyermek fejlődése a családi környezetben a történtek ellenére biztosíthatónak látszik ugyan, de ahhoz szükséges a gyámhatóság szakembereinek a rendszeres segítsége is.