Belföld

Pénzt kínált a kislányainak egy debreceni anya, hogy feküdjenek le az élettársával

Egészen döbbenetes eset végére tett pontot a Debreceni Ítélőtábla szerdán. Egy anya akarta rávenni a kiskorú lányait arra, hogy feküdjenek le az élettársával. Még pénzt is kínált ezért a gyerekeinek. Az egyik kislányát úgy csalta tőrbe, hogy maga is befeküdt az ágyba.

A Debreceni Törvényszék tavaly szeptemberben hét év fegyházra ítélte az H. J-t szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt. Az édesanya 5 év börtönt kapott bűnsegédként elkövetett szexuális erőszak miatt. A bíróság a vádlottak szülői felügyeleti jogát a nevelésük alatt álló 6 gyermekükre nézve megszüntette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőjük felmentésért fellebbezett.

A másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy mellőzte az apa szülői felügyeleti jogának megszüntetését a saját gyermekei esetében.

Az elkövetők közösen nevelték három gyermeküket. Az asszony két másik lányát ( a két áldozatot) nevelőszülők nevelték. 2015-ben a nyári szünet alatt a két kislány huzamosabb ideig az anyjuk lakásában tartózkodott. Egy alkalommal a nő megkérdezte a 13 éves lányát, hogy nem feküdne-e le az élettársával, még pénzt is kapna érte. 

A kislány erősen tiltakozott az ajánlat ellen, de a férfi ennek ellenére is zaklatta. A gyermek azonban semmit sem engedett neki. Év végén ugyanezt kérdezte a nő a kislányától, de ő újra visszautasította a gyomorforgató ajánlatot.

2016 februárjában a két gyermek ismét a vádlottak lakásán tartózkodott. Az anya megkérte az idősebb lányt, hogy feküdjön oda az élettársához. A lány ezt elutasította. Ezt követően a nő a másik lányához ment, és őt is arra kérte, hogy feküdjön az élettársa mellé. A kislány eleinte nemet mondott, majd az anyja kíséretében befeküdt az ágyba.

Pár hónappal később az idősebb kislány elmondta az édesanyjának, hogy van egy fiú, aki tetszik neki és leveleznek. Erre reagálva mindkét vádlott megtiltotta a gyermeknek a kapcsolatot. Végül a kislányok beszámoltak a nevelőszülőknek az őket ért zaklatásokról, ezt követően a gyámhatóság megtette a feljelentést a rendőrségen.

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Bielik István / 24.hu

A Fidesz egyszerre két választást akar nyerni vasárnap

A Fidesz olyan vereséget mérne az ellenzékre, amelyet az őszig nem hever ki. A kormányoldal akár az összes EP-mandátum kétharmadát is megnyerheti, de rosszabb eredményt is elérhet, mint öt éve. Mutatjuk, min múlik ez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Britain's Prime Minister Theresa May announces her resignation outside 10 Downing street in central London on May 24, 2019. - Beleaguered British Prime Minister Theresa May announced on Friday that she will resign on June 7, 2019 following a Conservative Party mutiny over her remaining in power. (Photo by Tolga AKMEN / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.