Belföld

Már 830 értelmiségi állt ki az MTA ellehetetlenítése ellen

„Több mint 800 tudós, művész, pedagógus csatlakozott Pálinkás József, Beer Miklós, Csaba László, Lányi András és Szathmáry Eörs kezdeményezéséhez, amelyben közösen ítélik el a „kormánynak nem tetsző ágazatok” vagy nézetek „elsorvasztására” irányuló törekvéseket” – írja a Válasz online annak a nyilatkozatnak az oldalán, amelyet szombaton publikáltak az oldalon.

Alulírottak kötelességünknek érezzük, hogy emlékeztessük a kultúra és a tudomány területén intézkedő állami vezetőket: a sikeres reformok alapos előkészítés és nyilvános mérlegelés nyomán születnek. Az érintettek akarata ellenére kierőszakolt változások a szellemi életben soha nem érik el a céljukat

– így kezdődik az MTA kutatóintézeteinek beszántását célzó kormányzati törekvést ellenző szöveg. Szombaton negyven aláírással jelent meg a nyilatkozta, a legutolsó, kedd esti frissítés szerint már 830 főn áll a számláló.

Az MTA ellehetetlenítése ellen kedd délután körülbelül kétezren tiltakoztak élőlánccal.

Élőlánccal tiltakoztak az MTA kivéreztetése ellen
Ma dönt az MTA arról, aláveti-e magát a Palkovics-tervnek.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik