Belföld

Palkovicsék szerint nem közérdekű az OLAF-jelentés az Elios-ügyről

Közérdekű adatigénylésben kérte ki az Elios-ügyről készült OLAF-jelentést a Legfőbb Ügyészségtől és az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól Jávor Benedek, ám egyik szervezettől sem kapta meg – írta az Átlátszó.

Az EP-képviselőnek az ügyészség azzal az indokkal tagadta meg a jelentés átadását, hogy abba csak az tekinthet be, akinek

az eljárás lefolytatásához vagy annak eredményéhez jogi érdeke fűződik.

A Palkovics László vezette minisztérium pedig egyrészt azt válaszolta, hogy ők nem adatkezelők. Ez több mint furcsa, hiszen a kormány a 4-es metróról készült OLAFj-jelentést simán közölte – mutat rá Jávor Benedek. Másrészt azt írta a minisztérium, hogy csak akkor hozhatnák nyilvánosságra a jelentést, ha

a közzétételhez nyomós közérdek fűződik.

Szerintük Tiborcz István volt cége ügyeinél ez nem áll fent.

Ezek alapján Jávor Benedek szerint „egyértelmű, hogy a kormány és az ügyészség elkeseredetten harcol az ellen, hogy a miniszterelnök közvetlen családját kínosan érintő csalással kapcsolatban bármilyen érdemi vizsgálat lefolyjon, a megfelelő szankciókat kiszabják, vagy akár csak hogy a tények nyilvánosságra kerüljenek.”

Bűncselekmény hiányában megszüntették az Eliosszal szembeni nyomozást
A magyar nyomozók szerint nem történt bűncselekmény.

Az Elios-ügyről szóló hosszabb cikkeinket itt olvashatják.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik