Belföld

Tudósok tiltakoznak a kormánynak nem tetsző nézetek elsorvasztása miatt

Több mint negyven tudós és művész csatlakozott Pálinkás József, Beer Miklós, Csaba László, Lányi András és Szathmáry Eörs kezdeményezéséhez, amelyben közösen ítélik el a „kormánynak nem tetsző ágazatok” vagy nézetek „elsorvasztására” irányuló törekvéseket, a Magyar Tudományos Akadémia elleni támadásokat. Nyilatkozatukat a Válasz Online tette közzé.

A szövegben arra intenek:

az érintettek akarata ellenére kierőszakolt változások a szellemi életben soha nem érik el a céljukat.

Majd azt írják:

Meggyőződésünk szerint a mindenkori kormánynak nem feladata, hogy irányt szabjon az állampolgárok ízlésének és gondolkodásának, vagy a tudományos kutatás céljait egymaga jelölje ki. Kötelessége ellenben, hogy az adófizetők pénzéből megfelelő munkafeltételeket biztosítson a tudósok és művészek számára. A tudás átadásáért és megújításáért a felelősség elsősorban az értelmiséget terheli. E felelősség tudatában kell visszautasítanunk az elhamarkodott döntéseket, a kizsarolt végrehajtást, az intézmények rendjének felforgatását, a kormánynak nem tetsző ágazatok vagy nézetek elsorvasztására irányuló törekvést.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy a legnépesebb értelmiségi pályákon – a tanárok és orvosok körében – a munkakörülmények és a jövedelmi viszonyok annyira megromlottak, hogy ez egyre több diplomást késztet a pálya – vagy az ország – elhagyására, elsősorban a fiatalokat.

Kiemelt képünkön Pálinkás József. MTI Fotó: Rosta Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik