Hogy tetszik az új Nemzet?
Még nem volt időm tüzetesen átolvasni, majd át fogom. Az első pár szám után még nehéz lenne átfogó véleményt mondani. Nagy meglepetésekre nem számítok.
Úgy látom, az archívum egyelőre megvan, épp egy tavalyi cikkét olvasom, miszerint a Fidesz-győzelem „újabb ugrást jelenthet a sötétbe. ”
Ez az ugrás megtörtént, úgy tűnik.
De a sztori elég egyedi: a Magyar Idők nevű kormánylap egyszerűen felvette a Magyar Nemzet nevet.
Bármily döbbenetes is, azt nem állíthatjuk, hogy nem lehetett rá számítani. Tavaly augusztus 25-én, a lap születésének nyolcvanadik évfordulóján Harrach Péter már célzott rá, hogy fel kellene támasztani a Magyar Nemzetet.
De milyen hasznuk van ebből vajon? Miért nem volt jó nekik a Magyar Idők?
Nem tudom, mennyien olvasták volt a Magyar Időket, azt hallottam, bár a lap nem auditáltatta magát, hogy igen kevesen. Nyilván a márkanév vonzza őket, hiszen a Magyar Nemzet jól csengő, ismert brand. És lehet a pakliban a revansvágy is.
No de kié ez a márkanév? Szabad préda?
A Nemzet Kft. adta ki legutóbb a Magyar Nemzetet. A cég és a lap időközben többszörös tulajdonosváltással kormányközeli birtokba került. Ezért is lepett meg, hogy az előzetes hírekkel ellentétben nem a Magyar Nemzet támadt fel, hanem mint a múlt szombati közleményben olvashattuk, a Magyar Idők változtatott nevet. A kiadó is más. Ezért feltételezem – bár nem vagyok a kérdés szakértője –, hogy a formális jogfolytonosság megszakadt.
A Magyar Időkön virít az ikonikus fejléc?
A szombati nyilatkozat ezt tartalmazta, még a kormánypárti portálok is azt közölték, hogy a Magyar Idők nevet változtat. Egy nagy hagyományú lap esetében persze a szellemi utódlás fontosabb, mint a jogfolytonosság. Jól mutatja ezt, hogy a jogfolytonosság 1945-ben is megszakadt, elsősorban tulajdonlási viták miatt. Ugyanakkor a háború utáni Nemzet amíg lehetett, az eredeti szellemi örökséget vitte tovább.
Mit jelent konkrétan ez az örökség?
Röviden: konzervativizmus, liberalizmus, a magyarság sorskérdéseivel való foglalkozás, távolságtartás, tisztességesség, a kormányzattól való függetlenség és ellenzékiség, ami persze nem jelent mindenáron való ellenzékiséget…
Milyen a nem mindenáron való ellenzékiség?
Bizonyos nemzetstratégiai ügyekben, a lap akár támogatni is tudja a mindenkori kormányt. De ami szellemi arculatot illeti, véleményem szerint a 2018-ban hivatalosan megszüntetett Magyar Nemzet utóda nem más, mint a Magyar Hang. Nem függ senkitől, és azok a célkitűzések vezetik, amire a Magyar Nemzetre a szerencsésebb időszakaiban jellemzők voltak.
De nem csak szerencsés időszakok voltak. Sokan azt mondják, hogy nincs itt látnivaló, a Magyar Nemzet fideszes lap volt sokáig a rendszerváltozás után, most újra az lett.
Nem volt mindig fideszes lap. Valóban, a Napi Magyarországgal való 2000-es vitatható egyesülés után szoros viszonyba került a Fidesszel, noha a kapcsolat jellege 2000 és 2015 között többször is változott.
De azt tudni lehetett, hogy a tulajdonos, Simicska Lajos ezer szálon kötődik a Fideszhez. És 2010 előtt is ott volt Bayer Zsolt, aki már akkor sem a távolságtartó és elegáns stílusáról volt ismert, gondoljunk csak a Cigányliszka című, nagy botrányt kavart írására. Ami azért, és ez személyes emlék, a szerkesztőséget is megosztotta.
A Magyar Nemzettől a Népszaván, a Magyar Hírlapon át a Népszabadságig – ha csak a napilapokat nézzük – nincs olyan újság, amelynek ne lennének szégyellni való cikkei, bármelyik korszakából.
De azért 2002 és 2010 közt a lapnak adhatott némi megbecsülést, hogy a hatalmat ellenőrző, ellenzéki orgánumként működött, szemben a többi napilappal, amelyek a kormánykoalíció különféle színárnyalataihoz kötődtek.
De még mindig ott az első kétharmad és a G-nap közti időszak.
Akkor alapvetően változott meg a helyzet. Bár ez időszakban is jelentek meg kormánykritikus írások. Például a Schmitt Pál lemondását ajánló cikk.
Azt Szerető Szabolcs írta, ugye?
Szerkesztőségi cikként jelent meg, de valóban Szabolcs írta, nyilván a stílusáról is felismerhető volt. Személyes tapasztalatom az akkori politikai mozgásokról kevés van; a lapon belül volt egy külön szerkesztőség, amely autonóm részlegként működött, nagyon jó alkotói műhely volt, és még a régi, 2000 előtti lapot igyekezett átmenteni. Ez a Magazin volt Fehér Béla, majd Tóth Szabolcs Töhötöm vezetésével. Paradox módon ott jóval többet megengedhetett magának az ember, noha mi is a Magyar Nemzethez tartoztunk.
Ön tehát nem írt propagandacikket?
Színházi kritikákat, történelmi elemzéseket írtam többnyire, politikával igazából 2015 után kezdtem el foglalkozni a lap hasábjain. De ismétlem: a szerkesztőség heterogén volt, politikai kérdésekben sok mindenben nem értettünk egyet.
Akkor a G-nap utáni fordulatot felszabadulásként élték meg?
Szerintem a többség igen, de azért azt a napot emlegetni fordulatként kissé leegyszerűsítő, hiszen a folyamat több mint fél évvel korábban az akkori lapvezetés támogatásával, bátorításával indult meg. Ők aztán az úgynevezett G-nap után puccsszerűen távoztak.
Ön szerint várható a mostani Magyar Nemzettől valamiféle konszolidáció, vagy legalább közelítés a pethői szellemiséghez?
Hogy mi lesz pontosan, nem tudom. Azt olvastam, a Magyar Idők eredeti irányvonalát akarják követni az új név alatt. Ezt figyelembe véve sok illúzióm nincs.
Mint az alapító Pethő Sándor dédunokáját, személy szerint hogyan érinti ez a történet?
Bár készültem rá, nem tagadhatom: megráz, megvisel. Ugyanúgy, mint azokat a kollégáimat és barátaimat, akik a lap munkatársai lehettek az utolsó években, amikor a Magyar Nemzet sok szempontból ostromlott várhoz hasonlított.
(Az interjú szerzője 1999 és 2010 közt szintén a Magyar Nemzet munkatársa volt.)
Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
