Belföld

Kövér László megvonná az ellenzéki képviselők tiszteletdíját

A házbizottság csütörtök délelőtt tárgyalja, milyen büntetést kapnak az ellenzéki képviselők a túlóratörvény elfogadásának napján lévő tartott ülésnapon történtek miatt, írja a hvg.hu.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, az ellenzéki képviselők a december 12-i ülésnapon azzal akarták megakadályozni a törvény elfogadását, hogy elállták a pulpitusra vezető utat a levezető elnök elől, aki ezután egy mobil mikrofonba beszélve mondta el az aznapi szavazásokat a fideszes padsorokban.

A mostani előterjesztés szerint

  • a DK-s Arató Gergely, Gréczy Zsolt, Hajdu László, László Imre, Oláh Lajos, Vadai Ágnes, Varju László, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, Gurmai Zita, Harangozó Tamás, Hiszékeny Dezső, Korózs Lajos, Kunhalmi Ágnes, Molnár Gyula, Molnár Zsolt, Szabó Sándor, Tóbiás József, Tóth Bertalan, Varga László, a liberális Bősz Anett, a jobbikos Jakab Péter, a párbeszédes Burány Sándor, Kocsis-Cake Olivio, Szabó Tímea, Tordai Bence, és a független Mellár Tamás, Szabó Szabolcs, Székely Sándor és Szél Bernadett

az Országgyűlés ülésén fizikai erőszakot alkalmazott, illetve közvetlen fizikai erőszakkal fenyegetett, arra hívott fel, vagy más kivezettetését akadályozta,

  • a jobbikos Ander Balázs, Rig Lajos, Stummer János, illetve az LMP-s Csárdi Antal, Demeter Márta, Hohn Krisztina, Keresztes László Lóránt, Schmuck Erzsébet, és Ungár Péter pedig

 az Országgyűlés tekintélyét, rendjét súlyosan sértő magatartást tanúsított, magatartásával a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre, szavazásra vagy a szemléltetésre vonatkozó szabályait szegte meg.

A hvg.hu úgy tudja, az előterjesztés szerint az ellenzéki képviselők büntetése tiszteletdíjuk csökkentése lenne: egyhavi tiszteletdíjat vonnának meg mindenkitől.

Frissítünk!

Az atv.hu információi szerint nem egyformán bünteti meg Kövér László az ellenzéki képviselőket. Vannak, akiknek a teljes havi tiszteletdíját elvonja, de kilenc jobbikos és LMP-s képviselő tiszteletdíjának csak a harmadát venné el. Az egyharmad havi megvonás a következő képviselőket érinti: Ander Balázs, Csárdi Antal, Demeter Márta, Hohn Krisztina, dr. Keresztes László Lóránt, Rig Lajos, Schmuck Erzsébet, Stummer János és Ungár Péter.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik