Belföld

Halálkamion – vádemelés a sofőrtoborzó ellen

A férfi a 71 ember halálával végződő akcióban nem vett részt, de a banda tagja volt.

Vádat emeltek bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt a parndorfi ügyben nem jogerősen elítélt nemzetközi embercsempész bűnszervezet bolgár tagja ellen. A nemzetközi és európai elfogatóparancs alapján 2018 júliusában elfogott 39 éves vádlott 2015 júliusától augusztus közepéig vett részt a hierarchizált, nemzetközi bűnözői csoport tevékenységében.

A férfi a Bulgáriában toborzott sofőröket Magyarországra hozta, utasításokkal látta el őket, a szállításokért járó pénzt is ő adta át.  Emellett előfutóként is közreműködött, figyelte a rendőri jelenlétet, telefonon tartotta kapcsolatot bűntársaival.

A 71 ember halálával végződő szállításban nem vett részt, hozzá három akció köthető.

Először Domaszéken 18 embert zsúfoltak be egy személyautóba, majd megállás nélkül az ausztriai Nickelsdorfba vitték őket. Másodszor egy furgon mintegy 8 négyzetméteres rakterében szállítottak 24 embert. A vádlott harmadszor előfutóként segítette a szállítást. Akkor egy személyautóban és egy kisteherautóban 40 embert vittek Németországba.

A zsúfoltság miatti mozgásképtelenség, a víz, élelem és levegő hiánya, továbbá a hőmérséklet és a páratartalom növekedése jelentős testi, lelki gyötrelmet okozott a szállított embereknek.

A letartóztatásban lévő vádlottat az ügyészség a csempészett személyek sanyargatásával, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészéssel vádolja, ellene fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. Emellett vagyonelkobzás elrendelését és Magyarország területéről való kiutasítását is kérik. A férfi ügyében a Kecskeméti Járásbíróság dönt.

Hetvenegy halott = huszonöt év
Hogyan döntheti el egy bíró, mennyit ér egy emberélet? Egy volt bíró elmondja.

A bűnszervezetben elkövetett embercsempészés és más bűncselekmények miatt a Kecskeméti Törvényszék által végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt 14 vádlott pere a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik. (mti)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik