Belföld

Majdnem agyonvertek egy 26 éves nőt, elfogatóparancsot adott ki a rendőrség

Életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt nyomoz a rendőrség egy férfi után, aki szombaton Turán súlyosan bántalmazott egy 26 éves nőt és annak 55 éves édesanyját.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy turai étteremben két társaság tagjai összeszólalkoztak, majd közülük többen kimentek az étterem elé az utcára, ahol egy férfi egy 26 éves nőt, valamint a védelmére kelő édesanyját, egy 55 éves nőt is bántalmazott.

A 26 éves sértett a rendőrség adatai alapján életveszélyes sérülést szenvedett a bántalmazás következtében, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A Pest megyei rendőrök azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, Bogdán Márió 31 éves turai lakost, akinek a felkutatására tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre, ellene elfogatóparancsot adtak ki.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kérik, hogy aki felismeri a képen látható személyt vagy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységi-irányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik