Belföld

Megállapodott az Audi és a szakszervezet

Megállapodott szerda délután az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet az idei évi bérekről – tájékoztatta a győri székhelyű vállalat az MTI-t.

A közlemény szerint a sztrájk a szerda esti órákban befejeződik, a termelés minden gyártó területen elindul.A szakszervezet a honlapján közölte, hogy a vállalat 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeli a dolgozók alapbérét január 1-től 15 hónapra, a választható béren kívüli juttatás mértékét pedig 400 ezer forintra emeli idén, és ez az érték marad 2020-ban is.

Azaz a bérek tekintetében a szakszervezet elérte a célját, azonban béren kívüli juttatás tekintetében eredetileg évi 787 ezer forintot jelöltek meg, tehát itt végül engedett a szakszervezet.

Május 1-től kap minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, és szabályrendszert dolgoznak ki március végééig, hogy a munkavállalók milyen módon rendelkezhetnek a gyermekek után járó és a pótszabadságokról.

Az érdekképviselet szerint a termelés egyes helyeken szerda este hat órakor, máshol este nyolc órakor indul újra.

Szimacsek Tibor, az AHFSZ elnökségi tagja az MTI-nek elmondta, elégedett a megállapodással. A dolgozók összefogtak a sztrájk alatt, és kitartottak a szakszervezet mellett, a sztrájkban részt vevők kezdeti 4000-4500 fős létszáma hétfőn ötezerre emelkedett – tette hozzá.

Az Audi Hungária Független Szakszervezet felhívására a győri Audi-gyár dolgozói múlt hét csütörtökön léptek sztrájkba, a szakszervezet legfőbb követelése 18 százalékos béremelés volt az idei évre, illetve a többi közép- és kelet-európai üzemhez hasonló bérezést szerettek volna. Az Audi vezetése két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt.

Fotó: Marjai János /24.hu

Vasárnapra már több mint 25 magyarországi és több mint 15 külföldi szakszervezet küldött szolidaritási nyilatkozatot a győrieknek, köztük az Audi más országokban lévő telephelyeiről és más autógyárakból is.

Ahogy korábban megírtuk, a sztrájk miatt az Audi központi üzeme is leállt, illetve Lipcsében is Pozsonyban is akadozott a termelés. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke korábban azt nyilatkozta, a sztrájk nemcsak az országról alkotott befektetői képet rongálja, a túl gyors béremelés a gazdaságot is megroppanthatja.

A sztrájkolók bérkövetelését egyébként mindössze 3,5 napi bevételből fedezhették volna, a gyár azonban ennél jóval több ideig állt.

A sztrájk során az Audi-gyárban agymosó üzeneteket jelenítettek meg azokon a monitorokon, amelyek korábban a munkavégzéssel összefüggő instrukciókat közöltek. Ezeket a képeket az alábbi cikkünkben tekinthetik meg:

Agymosó képekkel bombázza dolgozóit a győri Audi
A monitorokon felváltva jelennek meg az üzenetek.

Az Audi-gyár alapkövét 1993-ban tették le, 1996-ban alakult meg az Audi Hungária Független Szakszervezet, mintegy 300 fővel. Az utóbbi három és fél, négy évben megduplázódott a taglétszám, csak tavaly november óta pedig 1500 új tagjuk lett. Most már 70 százalék feletti a gyárban a szervezettség.

A sztrájkkal kapcsolatos cikkeinket itt olvashatják.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik