Belföld

Elraboltak, nyolc napig tartottak fogva egy nőt Harkányban

emberrablás (emberrablás)
emberrablás (emberrablás)

Pécsi Járásbíróság elrendelte két harkányi férfi letartóztatását szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt.  Az elsőrendű gyanúsított élettársi kapcsolatban élt a nővel, akit kapcsolatuk során többször is megvert. A nőnek elege lett a bántalmazásokból és elköltözött a szüleihez.

A férfi egy internetes üzenetküldő alkalmazás segítségével próbálta meg rendezni az ügyet, és több üzenetváltás után végül sikerült rávennie az élettársát arra, hogy találkozzanak. A gyanúsított január 13-án egy barátjával együtt érkezett arra a településre, ahol az élettársa lakott. A férfi győzködni kezdte a nőt arról, hogy menjen vissza hozzá, de az asszony ezt végérvényesen elutasította. Ekkor a férfi megfogta a nőt és a személygépkocsi felé húzta.

Az asszony ellenállt, ezért a gyanúsított többször is megütötte. Miután a nő a szabadulási kísérletek és az ütések hatására kimerült, a gyanúsított betette őt a gépkocsiba, és mellé ült.A cimborája ekkor a gépkocsival elindult. Mindannyian az elhagyott férfi lakásához mentek. A férfi már nyolc napja tartott fogva a lakásban a nőt mire lebukott. Január 21-én a nőnek sikerült telefonon kapcsolatba lépnie a szüleivel, így rendőri segítséggel  végül el tudta hagyni a lakást.

Mindkét gyanúsított többszörösen büntetett előéletű. Az elhagyott férfi erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt, míg a hasonszőrű társa vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt büntetett, ő felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el a gyanúsításban szereplő bűncselekményt.

Alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, vagy a nő és a tanúk megfélemlítésével nehezítenék az eljárást, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követnének el, ezért letartóztatták őket.

A határozat ellen az elhagyott férfi és a védője fellebbezett. A cimborája és védője tudomásul vették, míg ügyész mindkét gyanúsított esetében tudomásul vette a bíróság döntését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik