Belföld

Palkovics Lászlót kinevezték a Budapest-Belgrád vasútvonalért felelős kormánybiztosnak

A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza fejlesztésének, kivitelezésének és finanszírozásának koordinálásával foglalkozó kormánybiztossá nevezték ki Palkovics László innovációs és technológiai minisztert.

Az erről szóló kormányhatározat pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben. E szerint a magyar és a kínai kormány között a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról született egyezményben foglalt feladatok koordinációjáért felelős kormánybiztossá nevezték ki Palkovics Lászlót két évre. A kormánybiztos február elsejétől tölti be tisztségét.

Mint ismertették,

  • a kormánybiztos ellátja a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztésével összefüggésben felmerülő jogalkotással kapcsolatos előkészítési feladatokat,
  • kezdeményezi a jogalkotási döntések meghozatalát, a projekt megvalósításához kapcsolódó kormányzati és – a külpolitikáért és az államháztartásért felelős miniszterrel együttműködve – nemzetközi koordinációs feladatokat, továbbá
  • koordinálja a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. működését, valamint a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. projekttel kapcsolatos tevékenységét.

A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja és munkáját díjazás nélkül látja el.

A Budapest és Belgrád közötti kétvágányú villamosított vasútvonal kiépítéséhez 350 kilométernyi vasúti szakaszt kell felújítani, ebből 166 kilométer Magyarországon, 184 pedig Szerbián halad át.

A személyforgalom mellett ezen az útvonalon jelentős teherforgalmat lehet majd lebonyolítani, így a Kína által a pireuszi kikötőbe behajózott, Nyugat-Európába szánt árut Szerbián és Magyarországon keresztül tudnák majd a leggyorsabban szállítani.

A tervek szerint a teljes felújítás és a korszerűsítés 2023-ra fejeződhet be.

(MTI, kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik