Belföld

Megszüntették a nyomozást a 9 ember halálával végződő ceglédberceli kisbuszbaleset ügyében

Nyolc hónap után lezárták a nyomozást a ceglédberceli tragédia ügyében. A balesetet a román kisbusz sofőrje okozta, aki száguldozásukat a 4-es főúton élőben közvetítette a Facebookon. A felvételen jól látszik, ahogy a sofőr önmagát, majd azt filmezi, ahogy egy egyenes útszakaszon előzésbe kezd. A közvetítést a frontális karambol szakította félbe.

A balesetben kilenc Szlovéniában dolgozó mezőgazdasági munkás vesztette életét.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a szükséges szakértői vizsgálatokat elvégeztette, és befejezte a nyomozást

– közölte megkeresésünkre András Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mivel a vétkes sofőr elhunyt a balesetben, így a rendőrségi nyomozás megszüntetésével lezárult az ügy.

Megkerestük Székely Lászlót, Mikefalva polgármesterét. Az ő községéhez tartozó Désfalván élt az a fuvarozóként dolgozó sofőr, aki a balesetet okozta.

A sofőr gyerekeivel együtt öt gyerek maradt árván csak az én községemben. A sofőr gyerekei az édesanyjukkal élnek. Van egy üzletük, ők jól élnek. A többi itteni árván maradt gyerek a nagyszülőknél lett elhelyezve. Szerencsére mindegyik jól van

– mondta.

Az autóban utazott egy felsőkápolnai testvérpár és egyikük felesége is. Utánuk három gyerek maradt árván. Az áldozatok közül négyen Egrestőn éltek. Két áldozat élettársi viszonyban élt egymással, hat gyerek maradt árván utánuk. A másik két egrestői áldozat egyikének pedig két gyermeke maradt hátra.

A tragédia után összefogtak a román hatóságok, hogy rendeződjön az árván maradt gyerekek sorsa. A biztosítók jelezték, hogy mihamarabb kifizetik az áldozatok hozzátartozóinak a pénzt. A román lapok korábbi beszámolói szerint összesen 139 ember tarthatott igényt a kártérítésre. Az összeg pedig fejenként akár 10-15 millió forint is lehet.

Úgy tudom, hogy megkapták a kártérítést a családok. Volt olyan, aki építkezésre fordította ezt az összeget. De hogy pontosan mekkora kártérítést kaptak, azt nem tudom megmondani

– mondta Székely László.

A balesetet követően a román rendőrség és a belügyminisztérium kampányt indított az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen. A belügyi tárca közösségi oldalán arra kérték a tömegközlekedési eszközökön utazókat, hogy szóljanak rá az autóbuszok, trolibuszok, villamosok vagy taxik vezetőire, ha azt látják, hogy vezetés közben használják telefonjukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik