Belföld

Botrány, listázás Bayer Zsolt előadásán

A hírek szerint nem volt könnyű bejutni, de az állami hírügynökségnek sikerült.

Bayer Zsolt Az Európai esték a XV. kerületben című sorozat keretében tartott előadást szerda este Budapesten. Azt mondta, hogy az európai embert az elmúlt száz évben először megfosztották vallási identitásától, most elvennék nemzeti és nemi identitását is.

A nyugati civilizációt első körben megfosztották vallásától, mondván, ez a fejlődés útja,

Isten nélkül jobb lesz neki.

Második körben – néhol már sikerrel – éppen most fosztják meg az európaiakat nemzeti és ezzel párhuzamosan nemi identitásuktól. Az így legalapvetőbb identitásaitól megfosztott embernek nem marad más, mint a fogyasztás.

Eközben az identitását vesztett Európára

rázúdul egy másik, megingathatatlan vallási, nemzeti és nemi identitású tömeg,

és nem nehéz kitalálni, hogy a két tömeg küzdelméből ki kerül majd ki győztesen.

Soros vagy Orbán hálózata hazudik a migrációról? 
Tényekkel a migrációs tévhitek ellen.

Már népvándorlásról beszélt

A fideszes publicista szerint ma a világnak azon  pontjain, ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy a társadalmak reprodukálják önmagukat, jólétben tudják felnevelni utódaikat, az emberek

nem méltóztatnak szaporodni,

ahol viszont

semmilyen feltétel nem adott a szaporodáshoz ott a társadalmak brutális módon túlszaporodnak.

Ha ez így marad, és az emberiség továbbra is így kizsákmányolja a bolygó természeti erőforrásait, elkerülhetetlen egy újabb népvándorlás. Arra senki nem tudja a választ, mi lesz, ha naponta nem 500-600 ember próbál meg átevickélni lélekvesztőkön a Földközi-tengeren, hanem több millió ember indul el – tette hozzá.

Bayer Zsolt arról is beszélt: 500 éve, 1517-ben Luther Márton és a reformáció gyökeresen változtatta meg Európa szellemiségét, arculatát. A reformációval magára találó ember kikövetelte magának, hogy megkapja a saját nemzeti nyelvén a szentírást, és hogy templomaiban a tiszteletesek a saját nyelvén szóljanak hozzá, és ezzel párhozamosan az európai polgár felismerte magában az erőt, hogy ő formálja saját társadalmát, életét.

Az immár katolikus publicista felhívta a figyelmet, hogy a reformáció máig ható pozitív folyamat, de mint minden szellemi áramlatra, igaz arra is, hogy nincs az a csodálatos ideológia, amivel az ember, ha elég ideig bíbelődik, ne változtatná önmaga paródiájává vagy tragédiájává.

Szerinte a Luther óta eltelt ötszáz év folyamatait két évszámban lehet összesűríteni: 1717-ben London külvárosában megalakult az első szabadkőműves nagypáholy, a liberalizmus első kézzelfogható szervezete, 1917-ben pedig kitört a bolsevik forradalom és Európa eljutott a kommunizmusig.

Bayer előadását többször megzavarták

Az előadásnak otthont adó zeneiskola kapujában tíz-tizenkét DK-szimpatizáns tüntetett, “Az uszítás bűn”, “Vesszen a rendszer!” feliratú kartonokat tartva kezükben.

MTI/Mónus Márton

A tiltakozók a

Hegedűóra az emeleten, uszítás a földszinten”, Rákospalota nem lesz fasiszta!

bekiabálásokkal fogadták a rendezvényre érkezőket.

Az este elején hat Soros György-maszkot viselő fiatal vonult a színpad elé, többükről egy ember leszedte a maszkot. Később, az előadást megszakítva a hallgatóságból egy csuklyás, majd egy másik férfi kiabálni kezdett, Bayer Zsoltot szidalmazta. A biztonsági őrök mindannyiukat kikísérték a teremből – írta az MTI.

A Mérce szintén ott volt a fideszes véleményvezér előadásán. Mint írta, a rendzavarók kiszűrésére már készültek, mindenkinek regisztrálnia kellett a bejutás előtt, és volt egy lista is azokról, akiket nem szívesen láttak az előadáson. A listán állítólag Nagy Blanka neve is szerepelt, de ő persze nem ment el.

Bayer előadására a Momentum ifjúsági tagozatának 10-12 tagja jutott be Soros Györgyöt ábrázoló maszkban. Egy adag szappant és szivacsot akartak átadni neki. Nagy Károly, a Momentum TizenX elnöke, akit nem engedték be, ez azzal magyarázta, hogy szerették volna, ha Bayer kimossa a száját azok után, amit többek között Nagy Blankára mondott.

Az Európai Baloldal Táncsics alapszervezetének aktivistái később az előadást „Szabadság, egyenlőség, testvériség” felkiáltással zavarták meg az előadást. Az egyik aktivista a Mércének elmondta, felhívták Bayer figyelmét arra, hogy „itt vannak a büdös proletárjaid”, arra utalva, hogy korábban Bayer „szerencsétlen, kretén, barom, állat, ócska, nyomorult, rohadt kis prolinak” nevezte Nagy Blankát, a 18 éves gimnazistalányt.

A Magyar Idők szerint a Soros-álarcot viselő fiatalokról a Vadhajtasok.hu szerkesztője, Bede Zsolt szedte le az álarcokat.

MTI/Mónus Márton

A kormánylap szerint a momentumos fiatalok „álarcuktól megfosztva, megszégyenülve” kullogtak ki a teremből. A Momentum és a DK  összeborulásban résztvevő gyerekkorúakról később Bayer Zsolt a Vadhajtásoknak azt mondta, ezen meg sem lepődik, a „történelem mindig ismétli önmagát”.

A publicista felidézte, hogy anno Rákosi Mátyás azt mondta: „nekem tízmillió fasisztával kell felépíteni a kommunizmust”, majd később úgy nyilatkozott, hogy „a kisnyilasokból remek ávósok lesznek”. Most akkor min is csodálkozunk..? – tette fel a kérdést Bayer Zsolt, hozzátéve, hogy az elmúlt tíz évben több száz előadást tartott és ez volt az ötödik, amit próbáltak megzavarni. Ezen ő csak mosolyog.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik