Belföld választás 2018

Bayer Zsolt nagy bejelentést tett élő adásban

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 04. 03. 08:18

Kilép az evangélikus egyházból. Katolikus lenne. Ferenc pápát nem fogadja el, Benedeket igen.

Bayer Zsolt az Echo Tv Sajtóklub című műsorában jelentette be, hogy szakít az evangélikus egyházzal. Előzőleg visszaidézte, az állami rádió evangélikus istentiszteletén a harkai lelkész Húsvét kapcsán arra figyelmeztetett, ne higgyen senki a rasszista gyűlöletkeltésnek, ne hagyják, hogy mások döntsenek helyettük a választáson. A Fidesz-alapító publicista szerint

egy hülye pap, egy gazember pap szavaival nem lehet azonosítani egy egész egyházat, (…) csak az a baj, hogy evangélikusként én hosszú évek óta figyelem a saját egyházamat.

A skandináv evangélikusok működése mellett az sem tetszik neki, hogy idehaza Fabinyi Tamás püspök és az olyan lelkészek, mint Mesterházy Balázs nyíltan megtagadnak mindent, ami neki fontos. Hosszú vívódás után ezért úgy döntött,

kilép az evangélikus egyházból.

Ez az egyház nekem nem egyházam többé.

Ezt követően elmondta, mennyire fájó neki ez, hiszen Európa szinte mindent Luther Márton ágostai szerzetesnek és a reformációnak köszönhet.

Bayer bejelentette, őt mindig is a katolicizmus vonzotta, ezért katolizálni fog, bár fenntartásai Ferenc pápa miatt vannak, messze menőkig ellenzi a katolikus egyház fejének jelenlegi tevékenységét, működését.

Bayer Zsolt  érdekesnek nevezte, hogy ilyen vészterhes időkben egy argentin migráns lett a pápa, majd Bencsik Andrással egyetértve közölte, ő továbbra is Benedeket tekinti pápájának, szerinte barátai, a falusi plébánosok egészen mást gondolnak, mint Ferenc pápa, számára pedig ez a lényeg.

Orbán: Úgy nézünk ki, mint egy saját lábon álló, tisztességes, becsületes ország
Bayer Zsolt műsorában beszélt a Fidesz két vezércsillagáról, és a szerinte létező Vona-Gyurcsány paktumról.

 

In this handout picture released by the Vatican press office Pope Francis delivers the "Urbi et Orbi" blessing to the city and to the world from the balcony of St Peter's basilica after the Easter Sunday Mass on April 1, 2018 in Vatican.  
Christians around the world are marking the Holy Week, commemorating the crucifixion of Jesus Christ, leading up to his resurrection on Easter. / AFP PHOTO / VATICAN MEDIA / HO / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO / VATICAN MEDIA" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
Ferenc pápa húsvéti beszéde nem lesz a menekültellenesek kedvence
Az egyházfő a testvériesség fontosságát hangsúlyozta.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.