Míg az urbánusság tüntet(get), van egy zalai település, az 1981 óta Zalaegerszeghez tartozó Botfa, ahol ma nyista migránsozás, nyista sorosozás, nyista O1G és nyista rabszolgatörvény (legalábbis reméljük), hanem mindenki értelmes, szívet melengető kalákázás lelki dunyhája alatt örül mindenkinek.
Az öröm apropója, hogy immár tizenkilencedszer „hagyományőrző tollfosztást” tartanak a helyi Őszirózsa Nyugdíjas Klubban (ez az őszirózsa nem az az őszirózsa).
Az MTI tizenegy fotót töltött föl a jeles eseményről (kábé annyit, mint a tüntiről, de ki számolja), és hát egyik csudásabb, mint a másik.
A barinők, bizony, hetven fölött is barinők.
Na, és ez? A muterek tollat fosztanak, a faterok meg egymást. A magyar kártyánkat tennénk rá, hogy ezekbe a poharakba nem az a napközis tea töltetett, mint a mamákéba.
Zöldet rá, Pista bátyám!
Van az a szitu, amikor a söralátét nem sör- és nem -alátét.
És van úgy, hogy a fehér csík nem az a fehér csík.
Amúgy maguk tudják, mi az a tollfosztás?
Kezdők tán azt gondolják, hogy tollfosztás során fosztják meg tollától a hápogó, gágogó tollasokat, de nem ez a helyes megoldás. Hanem az, hogy az asszonyok a „száráról” letépdesik a pihét.
Akinek volt szivacsbélelt párnája, aztán sima tollas, majd pihés vánkosa, az tudja, mecsoda különbség esik a fekvések között.
Tessék bogarászni ezeket a fotókat, szebb lesz az estéjük.
Mi pedig csókoljuk az összes dolgos botfai (és nem botfai) ráncos kezet.
