Belföld

Jövő héten állítják bíróság elé M. Richárdot

Bár még csak bő egy hónap telt el a vádemelés óta, jövő héten már bíróság elé is állítják M. Richárdot – tudta meg a 24.hu. A kecskeméti maffiaperből is ismert férfit jövő péntekre idézték be a Markó utcai Pesti Központi Kerületi bíróságra. Információnkat megerősítette a Dózsa György úti tragédiában elhunyt egyetemista fiú édesapja is.

Beszéltem az ügyvédemmel, azt mondta, hogy az előkészítő ülésre kerül majd sor az M. Richárd és társai ellen indított büntetőügyben. Örülök neki, hogy már a bíróságon van az ügy. El fogok menni, hogy lássam mik az alaptételek. Az ügyész letöltendő büntetést fog indítványozni, de azt nem lehet tudni, hogy M. Richárd belemegy-e az alkuba és elfogadja-e

– mondta lapunknak Molnár József.

Molnár József Fotó: Marjai János / 24.hu

A Dózsa György úti tragédia 2017 májusában történt. M. Richárd hatalmas sebességgel csapódott Mercedesével egy balra kanyarodó Citroenbe. A kanyarodni akaró autó a hatalmas becsapódástól többször is megpördült, majd berepült a buszmegállóba. A férfi kábítószert fogyasztott, de ez a vezetési képességére nem volt hatással a szakértők szerint.

A balesetben két ember vesztette életét. Az illetékes kerületi ügyészség az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A vádirat szerint egy 41 éves férfi, vezetői engedély nélkül a megengedett 50 km/h-t jelentősen meghaladó, 135-140 km/h sebességgel közlekedett a XIII. kerület, Dózsa György úton a Kassák Lajos utca kereszteződés irányába.

A kereszteződésbe ekkor érkezett gépkocsival egy 47 éves férfi, és szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a szemből, eltúlzott sebességgel érkező vádlott elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. A kanyarodó gépkocsiban két személy utazott a sofőrön kívül.

A két kocsi olyan erővel ütközött össze, hogy mindkét jármű felsodródott a járdára és elütött három gyalogost. A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy sérülései miatt a helyszínen életét vesztette. A másik utas a kórházi kezelés során hunyt el, a három gyalogos pedig könnyebben sérült. A kanyarodó gépkocsi 47 éves sofőrje életveszélyes, míg M. Richárd könnyebb sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség szerint a baleset elkerülhető lett volna, ha a szemből, nagy sebességgel érkező vádlott nem lépi túl a sebességhatárt, vagy, ha a másik vádlott szabályosan kanyarodik.

A balesetben elhunyt egyetemista fia édesapja biztos abban, hogy M. Richárd a másik sofőrt fogja vádolni majd az előkészítő ülésen és mindenféle hazugságot ki fog találni, hogy mentse a bőrét.

A vádiratban egyébként  szerepel egy másik eset is, amely miatt M. Richárd jogosítványát korábban bevonták. A vád szerint M. Richárd majdnem elsodort egy kerékpárost, majd az emiatt kialakult konfliktus során, az utasával együtt kiszállt az autóból, és megverte a biciklist.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti baleset kapcsán mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Az ügyészség végrehajtandó börtönt kért M. Richárdra és azt, hogy örökre tiltsák el a vezetéstől.

Kiemelt kép: 24.hu / Bielik István

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik