Belföld

Újabb házkutatást tartottak a csengeri örökösnő gyerekeinél

Meghosszabbították a csengeri örökösnő letartóztatását – tudta meg a 24.hu. Információnkat megerősítette Helmeczy László, az asszony ügyvédje is.

Meghosszabbították a letartóztatását és újabb házkutatások voltak a csengeri otthonában és Budapesten a gyerekeinél. De nem vittek el semmit.

– mondta Helmeczy.

A választási kampányban ismertté vált csengeri asszonyt szeptember elején hozták haza Svájcból, még aznap őrizetbe vették és másnap délután a kórházban megtörtént a gyanúsítotti kihallgatása is. A három és fél órás vallomásában kitartott amellett, hogy nem csapott be senkit, és létezik az általa emlegetett 1300 milliárdos hagyaték. A fideszes Kósa Lajossal kapcsolatban azt mondta, ő is tudja majd igazolni, hogy a hagyaték valós, hiszen látta a dokumentumokat és intézkedett is a hagyatékkal kapcsolatban.

A csengeri asszonyt 368 millió forintnyi csalással gyanúsították meg. Sz. Gáborné elismerte, hogy különböző vállalkozóktól és magánszemélyektől több százmilliót kapott. Azt azonban továbbra is tagadja, hogy bárkit is szándékosan be akart csapni.

Vallomásában azt állította, már tíz éve tud arról, hogy óriási (1300 milliárd forintos) vagyont örökölt. Elmondása szerint arra kellett neki a pénz, hogy hozzájusson a mesés hagyatékhoz, és fedezze a külföldi és a hazai ügyvédek költségeit és a kiadásait. A kölcsönkért pénz összege pedig csak egy töredéke volt annak, amit a birtokába jutott okiratok szerint örökölt.

Az asszony vagyonát zárolták és elrendelték az elmeorvosi vizsgálatát. Ennek eredményére azonban még várni kell.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.