Belföld

“Ez maga volt a pokol” – bosszúból ölt az osztrák férfi Káptalanfán

Fejszével, lőfegyverekkel érkezett a gyilkosság helyszínére az az osztrák férfi, aki múlt csütörtök éjjel támadt rá az élettársára és a családjára Káptalanfán. A támadás következtében a nő 52 éves édesapja a helyszínen életét vesztette, 40 éves édesanyja súlyos, míg a nő és 3 éves húga életveszélyes sérüléseket szenvedett. Jelenleg mind a hárman kórházban vannak.

Az osztrák oe24.at beszámolója szerint Johann-Wolfgang M. biztosítási ügynökként dolgozott és Bécs egyik kertvárosi részén, a 22. kerületben kimondottan jó körülmények között élt, és egy Cabrióval közlekedett a városban.

A lap szerint a férfi egy bárban vagy abban a szállodában ismerkedett meg O. Szabinával, ahol a lány dolgozott. A szóbeszéd szerint azért támadt a családra, mert nem tudta feldolgozni, hogy folyamatosan kihasználják, és elhagyta a fiatal lány. Amikor berontott a házba, tüzet nyitott. A hajánál fogva kirángatta a volt élettársát a ház udvarára, majd hátba lőtte.

Egyszerűen szörnyű volt, amikor az őrült osztrák a házunkba rontott. Ez maga volt a pokol

– nyilatkozta egy szemtanú. Az osztrák férfi a kutyájával és saját magával is végzett a vérfürdő után.

A megölt családfő testvére szerint az osztrák férfi este kilenc óra után ment oda a házhoz, amikor a gyerekek már aludtak. Mikor megérkezett bedobott egy Molotov-koktélt az ablakon. A tűzben az egyik kislány keze is megégett.

Az illető kifeszítette a már kulcsra zárt ajtót, majd bement a házba, odaugrott a testvéremhez, akit fojtogatott, aztán dulakodtak. A testvérem kapott sorozatban három golyót, mellbe meg hasba lőtte az illető, aztán a negyedik golyó végzett vele. Amíg össze nem esett a testvérem, ütötte-verte a férfit, mert nem akarta beengedni a szobába a családjához, védelmezte a gyerekeit. A testvérem azt kiáltotta a feleségének, hogy azonnal tegye ki a gyerekeket az ablakon, mert már nem tud semmit tenni. Ezek után összeesett és meghalt

– nyilatkozta a megölt férfi testvére, a veol.hu-nak.

A meghalt férfi testvére elmondta, hogy a férfi háromszor is rálőtt a volt élettársára, amikor berohant a meglőtt apjához. Az osztrák férfi ezt követően a lány édesanyját lőtte meg, a golyó átment a száján, majd a férfi rálőtt az asszony ölében levő kislányra is, akit az édesanyja szoptatott.

Tamás László János, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgatója a lapnak azt mondta, hogy gyermeket életveszélyes koponyasérüléssel szállították kórházba, és továbbra is életveszélyes az állapota. A 22 éves nő viszont túl van az életveszélyen, az állapota stabil.

Kiemelt kép: Varga György / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik